Hírek
2017. Március 30. 13:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Fizessenek a gazdagok!
A fenti mondatot egyre többször fogjuk hallani a választások közeledtével. Mesterházy Attila országgyűlési képviselő március 29-én, városunkban tett látogatásán ezen jelmondatot körbejárva tartott fórumot.
Az MSZP Kiskunfélegyházi szervezete elnökének, Horváth Tamásnak meghívására érkező országgyűlési képviselő a Móra Klubi Esték közéleti klubdélután keretei között beszélt az MSZP jövőbeni terveiről a luxusadó bevezetésének lehetőségéről.
Mint ahogy azt a fórumot megelőzően Horváth Tamás elnöktől megtudtuk a 2018-as választásokra készülve már megfogalmazta elképzeléseit a Magyar Szocialista Párt is. A jelmondat egyszerű, és mindenki számára érthető: Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!” Nehezen megfogalmazható azonban, hogy ki számít gazdagnak. A gazdagság fogalma meglehetősen szubjektív dolog. A szocialista párt a népesség azon kis százalékára gondol a „gazdag” kifejezés alatt, aki havonta egymillió forintnál többet keres, akinek 100 millió forint fölötti vagyona, 10 millió forint feletti ingósága van, vagy 100 hektárt meghaladó nagyságú földdel rendelkezik. Tehát azokat a keresőket szeretnék nagyobb és igazságosabb adózásra bírni, akik ezt tudják vállalni. A nyugati világban ez nem példa nélküli dolog.
A szocialista párt kampányának programja azonban nem elsősorban és csak a gazdagokról szól, hanem azokról az emberekről, akiknek a szeme előtt ezek a jövedelmek, illetve felbecsülhetetlen vagyon csak megvalósíthatatlan álomként lebegnek. Ezeken a keresőkön szeretnének segíteni abból a pénzből, mely a luxusadó bevezetésével többletként jelentkezne az államkasszában.
Sajnos az utóbbi évek politikájának eredményeként Magyarországon a gazdag még gazdagabb, a szegény még szegényebb lett. Utóbbit bizonyítja, hogy majd minden második ember a létminimum alatt él. Nem csoda az elvándorlás, mert tény, hogy nagyon sokan külföldön keresik a boldogulást. Észak-Magyarország zuhanórepülésben van, az egészségügy terén például az Európai Unió 263 régiója közül az utolsó előtti helyet foglalja el. De ugyanilyen helyzetben van a közoktatás is nemcsak ezen régióban, hanem az egész országban.
Mesterházy Attila országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy nagyon sok pénzről, százmilliárdokról van szó, amennyivel gyarapodhatna az ország, ha a gazdagok befizetik a luxusadót. Ebből a pénzből arra is jutna, hogy a három legfontosabb területet, az egészségügy, az oktatás és a szociális ellátás is rendbe jöjjön, arról nem is beszélve, hogy a dolgozó emberek, a kétkezi munkások is tudnák biztosítani családjuknak a megfelelő életet.
A 2018-as választásoknak tehát az a tétje a szocialisták szerint, hogy a dolgozó emberek sorsukba beletörődve akarják tengetni tovább napjaikat, vagy végre emberhez méltó, gyarapodó életet szeretnének élni.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












