Városlista
2025. április 14, hétfő - Tibor

Hírek

2017. Október 15. 17:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny

Fordított és nyert a KHTK

Fordított és nyert a KHTK

Kiskunfélegyházi HTK – Faddikorr-Kiskunhalasi FC 3-2 (1-1)

Megszakította négy meccses nyeretlenségi sorozatát, legyőzte a Kiskunhalasi FC-t a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 10. fordulójában - adta hírül a Félegyházi Közlöny. A Halas került előnybe a találkozón, de a KHTK-nak sikerült fordítania (2-1). 2-2-őt követően a mindent eldöntő gólt Csurka Ádám szerezte a 86. percben, ami három pontot jelentett csapatának (3-2).

Ellentétes formában várta a KHTK és a Kiskunhalasi FC az összecsapást, a félegyháziak legutóbbi négy mérkőzésükön nem tudtak nyerni, ellenben a vendégek három mérkőzésből álló győzelmi-szériát építettek ki, amivel a negyedik helyre léptek előre a tabellán.

A KHTK mindenképpen javítania akart eddigi mérlegén, ennek ellenére a halasiak szerezték meg a vezetést a 27. percben. (0-1)

Lélektanilag jókor született meg a félegyházi egyenlítést, az első félidő hajrájában Csurka Ádám vette be a vendég kaput. (1-1)

Mindkét csapat sok hibával játszott, kevés helyzet alakult ki, azokat pedig rendszerint hatástalanították a hálóőrök.

A második félidő közepén ígéretes szabadrúgáshoz jutott a KHTK, amit Koncz Zsolt játékos-edző szépen csavart a kapuba. (2-1)

A fordításnak alig egy percig örülhettek a félegyháziak, szinte a kezdőrúgásból egyenlítettek a halasiak Amariutei Sorin egyéni akcióját követően. (2-2)

A bekapott találat megfogta a KHTK játékosait, a halasiak előtt a győzelem reménye is felcsillant.

A hajrá végül a félegyháziaknak kedvezett, gyors akciót követően Csurka Ádám tekert a hosszú sarokba, szépségdíjas góljával megszerezte csapatának a győzelmet. (3-2)

A halasiak nehezen viselték a vereséget, a 89. percben Virágh Balázs kiállítását követően tíz emberrel fejezték be a találkozót.

Értékelés:

Koncz Zsolt (játékos-edző, KHTK):

Nagyon jókor jött ez a győzelem, színvonalban azért elmaradtunk a korábbi játéktól, de jelen pillanatban a három pont megszerzése volt a legfontosabb. Sokat hibáztunk, több játékoson látszott az önbizalomhiány. Az út elején járunk, ha lesz türelem és kitartás, akkor újra sikeresek leszünk. A kezdőcsapatban 4 fiatal játékos kapott helyet, egyikük se vallott szégyent. Meg tudtuk fordítani az állást, ami eddig jobbára nem sikerült a bajnokság során. Kevesebb hibát kell vétenünk a későbbiek során.

Bács-Kiskun Megyei I. 10. ford. 10.14.

Kiskunfélegyházi HTK – Faddikorr-Kiskunhalasi FC 3-2 (1-1)

Gólszerzők: Csurka Ádám 39. p., 86. p., Koncz Zsolt 67. p., ill. Mihalkó Máté 27. p., Amariutei Sorin 68. p.,

Piros lap: Virágh Balázs 89. p. (Kiskunhalas),

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 13. 17:25, vasárnap | Helyi

Közel hétszázan táncoltak együtt Kiskunfélegyházán

Regionális Szenior Örömtánc találkozót tartottak április 12-én Kiskunfélegyházán a Városi Sportcsarnokban, ahol az idősebb korosztály együtt ropta a legfiatalabb generációval.

2025. Április 13. 08:19, vasárnap | Helyi

Kétnapos diákfesztivál zajlott Kiskunfélegyházán

A tavalyi évben került először megrendezésre a Diákfeszt. Idén április 10-11-én gyűltek össze városunk középiskolásai, hogy közös programokkal erősítsék meg összetartozásukat.

2025. Április 13. 07:29, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2025. április 13. - Virágvasárnap - Urunk szenvedésének vasárnapja

2025. Április 13. 07:25, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2025. április 13. - Virágvasárnap - Az Úr szenvedésének vasárnapja