Hírek
2019. Május 23. 15:26, csütörtök |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Fordulatot vesz az időjárás

Tovább javul az idő az elkövetkező napokban, hétvégén már sok napsütésre számíthatunk. Ma még azonban a szél és a felhők határozzák meg a napot.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint északkeleten ma erősen felhős időre van kilátás, az ország többi részén azonban számíthatunk némi napsütésre a szakadozott, gomolyos jellegű felhőzet mellett. Többfelé kialakulhat eső, zápor, főként keleten, északkeleten. Megerősödik az északnyugati szél, sőt, a Dunántúlon és a főváros környékén néhol viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 Celsius-fok között alakul.
Este az északkeleti megyékben erősen felhős vagy borult marad az ég, másutt viszont fokozatosan csökken a felhőzet. Csapadék is elsősorban északkeleten várható, illetve éjszakára az északnyugati szél is a legtöbb helyen mérséklődik már. A levegő hőmérséklete hajnalban 7-13 fok közé hűl vissza.
Holnap a Dunántúl nyugati felén napos idő lesz kevés felhővel, másutt ugyanakkor többnyire erősen felhős lesz az ég, csak rövid időszakokra süt ki a nap, és kelet felé haladva egyre növekvő eséllyel várható eső, zápor. Ismét megélénkül az északnyugati szél, helyenként meg is erősödik. A pénteki csúcshőmérséklet 17-22 fokot érhet el, hétvégén pedig még tovább, akár 24-25 fokig is emelkedhet a hőmérő higanyszála napközben. Szombaton és vasárnap is országszerte élvezhetjük a napsütést, amibe csupán gomolyfelhők zavarnak majd bele, illetve elszórtan lehetnek záporok, zivatarok.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 21:27, szerda | Helyi
Közlekedési és parkolási rend változások a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál idején
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Művelődési Központ és az Integrál Zrt. 2025. szeptember 12-13. között rendezi meg a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivált.
2025. Szeptember 10. 20:57, szerda | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Szeptember 09. 10:32, kedd | Helyi
Megvan, kik szerepelnek az októberi időközi polgármesterválasztás szavazólapjain
2025. Szeptember 07. 17:51, vasárnap | Helyi
Rossz döntés volt
„Elsőnek azt akarta, hogy áruljunk kristályt, de meggondolta magát, hogy ebből hamar bukta lesz, így inkább a fű mellett döntött” – mondta a drogterjesztő páros női tagja.