Szántó Piroska mellett még egy nagyon jelentős művésznőt kaptunk a sorstól: Szecskó Ilonát, akinek munkáit és életét Rosta Ferenc alpolgármester mutatta be a megjelent érdeklődőknek.

Mint azt megnyitó beszédében elmondta az alpolgármester: A kiállítások két célt szolgálnak. Egyrészt a velünk élő művészek, kortárs alkotók bemutatkozásai arról szólnak, hogy felhívják a közönség figyelmét valamilyen érdekes, szép, értékes vagy olykor különleges dologra. A már elment alkotók kiállításai, tárlatai pedig az állandó és kétségbeesett harcot szimbolizálják a feledéssel. Mert bizony kíméletlen az idő és kíméletlen a társadalmi köztudat.

2005-ben Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeumban volt Szecskó Ilonának egy bemutatkozó tárlata. Akkor kései köszöntőnek nevezte Rosta Ferenc a kiállítást, tekintve, hogy a félegyházi gyökerekkel, gyermekkorral, ifjúsággal rendelkező művésznőnek csak 10 évvel a halála után jutott osztályrészéül, hogy bemutatkozhasson szülővárosában.

Szecskó Ilona 1925-ben született Kőnigez Imre és Homoki-Szabó Ilona gyermekeként. A szülők a szabó mesterséget űzték, de a család nehéz helyzetbe került az édesapa korai halála miatt, így édesanyja egyedül nevelte két gyermekét: Ilonkát és fiútestvérét. Ilonka kivételes kézügyességére a Constantinum zárda iskolájában figyelt fel Antónia nővér, aki a Kalmárné-féle ösztöndíjra is őt jelölte. Az út az álmos, poros kisvárosból a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára vezetett. Csoporttársai között találhatjuk többek között Szász Endrét éppúgy, mint az ízig-vérig művészcsalád tehetséges fiú tagját Szecskó Andrást. Az ő testvére volt az a Szecskó Tamás, aki a népszerű gyermekkönyvek illusztrátoraként vonult be egy ország tudatába. Az ő fia pedig a városunkban élő Nívó-díjas grafikus művész Szecskó Péter.

Kőnigez Ilona és Szecskó András között szerelem szövődött és így lett Kőnigez Ilonkából Szecskó Ilona.

A főiskola elvégzése után Budapesten rajztanárként dolgozott, de gyakran meglátogatta szülővárosát, ahol sokat rajzolgatott, festegetett. Többek között egy kisfiút is, aki egy félegyházi fotós gyermeke volt és anyai ágon rokonságban állt a Homoki-Szabó családdal. Neve: Szántó István.

1956-ban a több száz házaspár között a művész házaspár is útra kelt és elhagyták az országot. Szecskó Ilona és Szecskó András Angliában telepedett le, ahol 2 évig folyamatosan dolgozva sikeresen beilleszkedtek a művészvilágba. 1966-ban hívta őket az Új Világ. Szecskó András egy neves újságnál kapott igazgatói állást, így Torontóba költöztek. Itt találkozott Ilona egykori tanárával Antónia nővérrel és - akiről egykoron szívesen festet portrékat - Szántó Tiborral, aki ekkorra már ismert fotós és filmes szakember lett. A legjobbkor történt ez a találkozás, mert óriási támaszt tudott nyújtani Szántó Tibor, mikor 1974-ben Ilonka szeretett férje autóbalesetben elhunyt.

Közben Ilonka pályája egyre feljebb ívelt, egyre jelentősebb tárlatokat rendeztek neki nem csak Torontóban, hanem nálunk is. Félegyháza azonban sokáig ellenállt. Az 1995-ben bekövetkezett haláláról sem emlékeztek meg. Pontosan 10 évvel a halála után kezdődött meg beépülése Kiskunfélegyháza művészvilágába.
A péntek délután megnyitott tárlaton látható képek ismeretlenek a félegyháziak számára, mert abban a hagyatékban voltak, melyeket Szántó Tibor kezelt. Igazán sajátos, egyedi képi világgal találkozhatnak mindazok, akik megtekintik a kiállítást. Bár első pillanatban jellemző a síkszerűség, a szimbólumokban bővelkedés, de a reális elemek minden alkotáson jelen vannak és dominálnak. Kicsit naiv, kicsit szimbolista, kicsit szürrealista képsor tárul elénk a könyvtár falain. Az alkotásokat kellemes nyugalom hatja át, s magával ragad finom érzésviláguk. A sík hátterében mindig ott van valami valós elem, de továbbgondolásra vár. S ha ezt megtesszük, nagy élmény vár ránk.

A tárlat megnyitóját Tóth Gyula nyugalmazott tanár emelte pátoszivá gitárzenéjével és szívhez szóló dalaival.