Hírek
2017. Április 01. 16:00, szombat |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Gondolta volna? A legtöbb betolakodó a vizeinkben található
A halak körében találjuk a legtöbb idegenhonos fajt. Egyre több a felelőtlen akvaristák által megunt, vagy az akváriumokat kinőtt, s ezért a természetes vizekbe szabadon bocsátott egyedek száma.
Az egyszer megtelepedett és elszaporodott fajok visszaszorítása nehéz feladat.
Néhány nappal azután, hogy a haltani társaság javaslatára az államigazgatási, horgászati, haltenyésztési és akvarisztikai szervezetek egy nagy sikerű rendezvény keretében március 20-át a halak napját megünnepelték, kétnapos tudományos tanácskozásra gyűltek össze Debrecenben a természetes vizek kutatói. A hazai halas szakemberek mellett romániai és szlovákiai résztvevők is jelen voltak a konferencián, melyet a Magyar Haltani Társaság szervezett a Debreceni Egyetem agrárcentrumában.
Az előadások egy része a hazai és romániai vízfolyások halfaunisztikai felmérésének eredményeit mutatta be, de megfelelő helyet és időt kaptak a programban a halfaunát érintő különböző antropogén beavatkozások is, így például a mederkotrás, a hallépcsők, a folyómedret keresztező utak és hidak, valamint a szteroidterhelés és a fémakkumuláció hatásának elemzése. Terítékre került a törpecsíkfajok azonosításának és elterjedésének a problémaköre, és érdekes előadás hangzott el a réticsík és a széles kárász rizsföldi neveléséről. Szakmai szempontból különösen hasznos volt a kis- és közepes vízfolyások monitorozását érintő előadás.
A második nap az idegenhonos és invazív fajok hazai halainkra gyakorolt hatásával foglalkozott. Kiderült, hogy az összes gerincescsoport közül a halak körében találjuk a legtöbb idegenhonos fajt. A tanulmányok rámutatnak, hogy a betelepített fajok nemcsak az őshonos halakra, hanem az ökológiai rendszer összes elemére hatással vannak. A betelepítések okait kutatva kiderült, hogy nemcsak a gazdasági haszonnal kecsegtető, tógazdasági körülmények közé telepített és onnan kiszabaduló halfajok jelentenek problémát, hanem egyre több a felelőtlen akvaristák által megunt, vagy az akváriumokat kinőtt, s ezért a természetes vizekbe szabadon bocsátott egyedek száma is. Komoly vitát váltott ki, hogy a jelenleg talán legnagyobb problémát jelentő ezüstkárász idegenhonosnak számít-e, avagy őshonos fajként hozott létre túlszaporodott állományokat.
A probléma megoldását taglalva a kutatók rámutattak, hogy az egyszer megtelepedett és elszaporodott fajok visszaszorítása nagyon nehéz, sőt az esetek többségében egyenesen megoldhatatlan feladat. Az egyetlen eredményes út a megelőzés, melynek eszköze az érintett társadalmi csoportok felvilágosítása, nevelése lehet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
