Hírek
2017. Augusztus 19. 16:00, szombat |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Gondolta volna? Itthon is megterem
Évek óta jó az ára a kivinek a magyar piacon, kézenfekvő, hogy a szükségletünk legalább egy részét itthon termeljük meg. Annál is inkább, mert hazánk több termőtája alkalmas a termesztésére.
Így például a Zala megyei Becsehely térsége is, ahol a négyhektárnyi üzemi ültetvényben álló mintegy háromezer tő termése hamarosan már a hazai piaci kínálatot gazdagítja. Egyúttal bátorítást is ad ahhoz, hogy a kivi termesztése házi kerti körülmények között is eredményes lehet.
Általánosságban igaz, hogy ahol a szőlő megterem, ott a kivi is megél. Az egészséges, jól beérett töveik jó esetben a mínusz 20 fokot is elviselik.
Az viszont tény, hogy a növény érzékeny a késő téli, kora tavaszi fagyokra, mivel a nedvkeringése korán beindul.
Talajigénye nem valami extra, a mélyrétegű, tápdús földben fejlődik a legszebben, a sok meszet azonban rosszul tűri, olyan földben ne próbálkozzunk vele. Kifejezetten vízigényes, eredményesen csak öntözve termeszthető.
A kivi kúszónövény, olykor 15 méteres hajtásokkal, házi kertben erős támrendszer mellett, lugas formában tanácsos termeszteni (mint a szőlőt).
A sorban a töveket 2 méterre ültessük egymástól. Egy-egy növényből két méter magas törzset („tőkét”) neveljünk, ebből a magasságból indítsuk a vázkarokat, amelyeken a gyakran két méter hosszú vesszők fejlődnek.
A kivi váltivarú, kétlaki növény, tehát legalább két, különböző nemű tőből kell létesítenünk az ültetvényt.
Egy-egy hím példány 5-8 nőivarú egyedet képes beporozni. Mivel a virágok a második éves vesszők végén képződnek, ezeket metszetlenül kell hagyni. (A már letermetteket kell majd tőből eltávolítani.) Konténeres szaporítóanyaga beszerezhető. Legnépszerűbb termőfajtája a Hayward, amihez a Tamuri porzófajtát válasszuk. Nagy termesztési előnye, hogy utóérő, sokáig eltartható (sokáig piacra vihető), károsítója, nincs, növényvédelmet nem igényel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
