Hírek
2017. November 10. 15:00, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
Gyalogosok láthatósága
A „Látni és Látszani 2017 – egymásért” kampány keretén belül osztottak láthatósági mellényt több Bács-Kiskun megyei településen a rendőrök.
A megváltozott időjárási körülmények miatt módosulnak az út- és látási viszonyok, ez az őszi időszakban bekövetkező balesetek fő kiváltó oka. Ebben az évszakban a járművezetők felelőssége, hogy gondoskodjanak gépjárműveik évszaknak megfelelő műszaki felkészítéséről. Emellett fontos, hogy a sofőrök kellő figyelmet fordítsanak saját szemük épségére, látásuk fontosságára, mivel a biztonságos közlekedés alapfeltétele a vezetés során jelentkező ingerekre való reagálás. Az őszi hónapokban számos közúti közlekedési baleset az észlelhetőség hiánya miatt következik be. Ez a tény áll a hátterében az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetett „Látni és Látszani 2017 – egymásért” kampánynak, amelyet megújított formájában, együttműködő partnerek – autójavító műhelyek és optikusok – bevonásával immár hatodik alkalommal szerveztek meg.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága idén is csatlakozott az országos kampányhoz, melynek keretén belül 2017. november 8-án, sötétedés után a Dél-alföldi Közlekedési Központ cégcsoporthoz tartozó helyközi járaton közlekedésbiztonsági akciót tartott.
A munkába járás során naponta autóbusszal ingázók közül többen az esti órákban külterületi megállóban szállnak le, és a lakóhelyükig tartó távolságot már sötétben, gyalogosan teszik meg. Az út szélén haladók biztonsága érdekében fontos, hogy a gyalogosokra vonatkozó szabályokat pontosan ismerjék és betartsák, továbbá – láthatóságukat biztosítva – őket is időben észrevegyék az úton közlekedő járművezetők. Az akció keretében amellett, hogy a helyes gyalogosközlekedési magatartásra is felhívták a figyelmet, láthatósági mellényeket és fényvisszaverő csíkokat osztottak ki az egyenruhások a külterületi megállóhelyeknél le- és felszálló utasok számára.
A körzeti megbízott kollégák a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete munkatársainak bevonásával a tanyákon élő emberek számára kerékpáros világító berendezést és/vagy láthatósági mellényt osztottak ki.
Kérjük, hogy most még inkább fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjenek!
A KRESZ a gyalogosok részére előírja,hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!”A láthatósági– fényvisszaverő – eszközök használata életmentő lehet lakott területen kívül-belül,sötétben, és jó látási viszonyok között egyaránt, így a mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező! A láthatósági mellény mellett vagy helyett a nem sötét színű, jól látható, hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy-egy baleset bekövetkezésének megelőzésében.
A gépjárművek tompított fényszórói 35-45 méter távolságban világítják meg az útfelület egy részét, azonban ez a távolság az esős, ködös, párás időben jelentősen lecsökkenhet.A szürke-fekete, környezetbe olvadó ruházatú, láthatósági eszközöket nem viselő gyalogos baleseti kockázata megnő, így féktávolságon belül könnyen elüthetik őket.Lakott területen kívüla gyalogosoknak kötelező a forgalommal szemben közlekedni, mert így jobban látják a szemből érkező forgalmat!
Saját közlekedésbiztonságunk érdekében tenni kell valamit!Ennek egyik módja a láthatóság növelése.
Gyalogosok! …LÁTSZANI! Gépjárművezetők! …LÁTNI!
A balesetek nem történnek, azokat okozzák!Figyelmetlenség, felelőtlenség, kockázatvállalás, nemtörődömség, a láthatóság hiánya, a nem megfelelő világítás használata tragédiát okozhat!
Biztonságos és balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság



Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
