A családja körében helyet foglaló Dezső bácsit az intézmény vezetője, Magyariné Tóth Erika, az otthon dolgozói és lakói mellett virágcsokorral és emléklappal köszöntötte fel Balla László alpolgármester, Szamosi Endre és Bense Zoltán képviselők, valamint dr. Ónodi Izabella a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke.

Dezső bácsi mosolyogva fogadta az ajándékokat, csakúgy mint a Batthyány Lajos Általános Iskola 6 és 7. osztályos tanulóinak énekes – zenés műsorát. A diákokat Molnár Elvira tanárnő készítette fel.

Faragó Dezső 1925. március 9-én született Csongrádon, szülei egyetlen gyermekeként. Édesapja és édesanyja is egyszerű emberek voltak, akik igyekeztek mindent megadni Dezső bácsinak és olyan embernek nevelni, aki mindig, minden körülmények között megállja a helyét. Éltek csongrádi tanyán, Deszken, Szegeden, Csanyteleken. Innen kerültek Kiskunfélegyházára, édesanyja szülővárosába.

Dezső bácsi az iskoláit már Félegyházán kezdte. Az első tanév után a másodikat már a Tanítóképzőben folytathatta. Az ötödik osztály elvégzése után pedig a gimnáziumba került. Az osztályból 5-6 osztálytársával együtt a Tanítóképzőben folytatták tanulmányaikat.

Dezső bácsi a tanítóképző első tanéve után egy évet anyagi okok miatt ki kellett, hogy hagyjon. Ez idő alatt szíjgyártó mesterséget tanult édesapja mellett. Majd folytatta az iskolát. Szünetekben kőműves segédmunkával egészítette ki a családi kasszát.

Harmadik tanév tavaszán megkezdődött a háború, így a tanítás megszakadt. Ismét munkával telt a felszabadult idő. Sima katonai behívóval „Önkéntes Diák Munkatáborba” kapták a behívót és a kecskeméti repülőtéren teljesítettek szolgálatot, ahol keményen meg kellett dolgozni az elvárásokért. Dezső bácsi 1944 őszéig dolgozott az osztály- és iskolatársakkal együtt. Itthon már megkezdődött a tanítás, menetközben kapcsolódtak be a tanításba. Egy hónap után, október 20-án már az oroszok kezén volt Félegyháza és megint megszakadt a tanítás. Úton útfélen a málenkij robot nevében embereket tereltek össze, kiszolgáló munkára. Dezső bácsit is beállítottak a sorba, de egy szerencsés pillanatban sikerült elszöknie.

Decemberben újra megkezdődött az iskolai tanítás. Dezső bácsiék keserves körülmények között végezték el a 4. és 5. évet, de ma is hálás szívvel emlékezik vissza a Tanítóképzős éveire. Úgy érzi, hogy fegyelmet, kitartást és emberi tartást adott számára, amely az életét végig kísérte. Dezső bácsi 1946 júniusában kapta kézhez tanítói diplomáját, majd októberben állást kapott a tömörkényi Újmajori Általános Iskola négy összevont osztályának tanítására.

1947 őszétől megkapta a Majori iskola 8 osztályát is (101 gyermek), az előző tanító felmondása miatt. Így Dezső bácsi egyik nap az egyik, másik nap a másik iskolában tanított. Ez így ment 1947. szeptember 29-től 1948. március 6-ig egy alapfizetésért.
Dezső bácsi 1948. augusztus 1-én megnősült és felesége is megkapta kinevezését Tömörkényen 1949. augusztusában.

Házasságukból 1949-ben született lányuk, Ilona és ugyanebben az évben beadták jelentkezésünket a Szegedi Tanárképző Főiskolára kémia-fizika-matematika szakra. Jelentkezésüket elfogadták, így 1950-ben megkezdték a három éves képzést, amit sikeresen be is fejeztek, és mindketten megkapták a tanári diplomájukat. Dezső bácsi szülei ennek elérésében is nagy segítségükre voltak, csakúgy mint mindig.
Dezső bácsi és felesége 1957-ig Tömörkényen oktattak, majd hazakerültek Kiskunfélegyházára. Mivel helyben nem kaptak tanítási lehetőséget, így Kunszálláson, kijáró nevelőként helyezkedtek el és kémiát, matematikát, illetve más tantárgyakat tanítottak.

1958-ban született meg második lányuk, Klára.
Dezső bácsi négy évet töltött Kunszálláson, majd 1967-ben a kiskunfélegyházi 608 Ipari Szakmunkásképző Iskolába került, ahol kémiát, anyagismeretet, és munkavédelem tantárgyakat tanított.

Dezső bácsi tanártársaival együtt nyári szünetekben többhetes túrákat vezetett a gyerekeknek a bükkben. A nappali tagozat mellett esti iskolába járó felnőtteknek is tartott oktatást több éven keresztül.

Az Ipari Szakmunkásképzőben 24 évet töltött, amely idő alatt nyugdíjazásáig szívvel-lélekkel végig tanított. Összesen 5-6 ezer diákja volt.
Dezső bácsi nyugdíjba vonulását követően ideje nagy részét az unokáival, a Haleszban vásárolt hobbin történő kertészkedéssel, gazdálkodással töltötte feleségével együtt.

72 évet éltek le szeretetben, boldog egyetértésben. Boldogságunk csak nőtt a család létszámának növekedésével.

Mivel az idő gyorsan telik és az erő is fogy, az autóvezetéstől és az erőt igénylő kertészkedéstől is fokozatosan el kellett köszönnie Dezső bácsinak.
Noha 2019-ig aktívan teltek a napok, de felesége legyöngült, majd 2020. márciusban elhunyt. Ekkor Dezsó bácsi már a Csanyi úti Szociális otthon lakója volt, ahol csendben teltek a napok. De azért mindig jutott az örömökből is Dezső bácsinak.

2020-ban a KSZC Kossuth Lajos Szakképző Iskolától megkapta a szakma Nagykövete Életmű díj plakettet, 2021. júliusban pedig a Pedagógusi Gránit Diplomát, amelyet a 75 évvel ezelőtt megszerzett oklevél alapján közmegbecsülésre méltóan teljesített hitvallás elismerésének jeléül adtak ki.

- Szerencsés vagyok, mert két lányom 6 unokám, 6 dédunokám boldogulását még figyelemmel tudom kísérni. Nagyon sok figyelmet és törődést kapok tőlük. Jó érzés az utcán, piacon végigmenni, ahol számtalan volt tanítvány szívélyesen köszönt, emlékeket idéz. Számos osztálytalálkozóra kapok meghívást, amelyre igyekszem eljutni. Jólesik egykori tanártársakkal találkozni, mert ilyenkor felidéződnek a régi jó, és kevésbé könnyű időszakok is.
És itt ez a 100 év! Visszatekintve oly hosszú és mégis milyen gyorsan eltelt. Tele sok történéssel, örömmel, bánattal, gyarapodással, veszteséggel. Ilyen az emberi élet. Mégis hozzáállni csak pozitívan és csak előre tekintve lehet. Ez hajt előre! – vallja Dezső bácsi.

„ Legyél az ok, ami miatt valaki azt gondolja érdemes hinni az emberekben!”