Hírek
2017. Március 18. 15:00, szombat |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Gyorsan kell lépni, ha még pénzhez akar jutni!
A kiírásra váró vidékfejlesztési pályázatokról készített összegfoglalót a Takarék Agrár Központ.
Az elemzés szerint VP keret közel 94 százalékát már kiírták, s a túligényléseket is látva, kimondható, hogy a pénzkeret már megtalálta a gazdáit.
A pályázatok elkészítéséhez a kamarai tanácsadók is segítséget nyújthatnak.
A Takarék Agrár Központ hangsúlyozza, a Vidékfejlesztési Program ebben az évben kifut, e hónap végéig az utolsó pályázatokat is kiírják – még 13-at –, ezért most kell a beruházásokat megalapozni. A központ összefoglalója szerint az 1296 milliárd forint – ami a VP kerete 2020-ig – közel 94 százaléka már megtalálta a célját. Eddig 53 pályázat keretében 1159 milliárd forintnyi pályázati forrást hirdettek meg. Ezekből 17 nyitott pályázat (241 milliárd Ft értékben), miközben még nem nyitottak meg 8 pályázatot (110 milliárd Ft értékben). Pályázati döntés azonban mindössze egy beruházási pályázat esetén született – több, mint 6 milliárd forint értékben –, és ez a „Trágyatároló építése” felhívás volt. Az központ megjegyzi, hogy az agrár-környezetgazdálkodási pályázat esetén területi anomáliákat szült az új kritériumrendszer, ami miatt egy második körben is meghirdették (az első 203 milliárd forintot követően) 40 milliárd forint keretösszeggel a pályázatot. Itt a hektáronkénti állatlétszám lett a legfontosabb kiválasztási szempont.
Mint írják, a beruházási pályázatok tekintetében a 2-5-szörös túljelentkezés a jellemző, s ezen arányoktól való eltérés problémákra utalhat. Ha ugyanis a túljelentkezés a kétszeres szintet sem éri el, az azt jelezheti, hogy a pályázat túl szigorú, míg az ötszörösnél is nagyobb érdeklődés túlzott engedékenységet sejtethet. A központ szerint a magas támogatási igény nem feltétlen jelenti a pályázók tömeges elutasítását. Hiszen a kistermelők a nagyokkal szembeni minél hangsúlyosabb támogatása emeli a sikeres pályázók arányát. Másrészről viszont ezt a rátát rontja, hogy egy kiíráson belül több célterület között is változik az igénylési arány, ugyanis a beruházási „zseb” minden esetben túlterheltebb, mint az energiahatékonysági zseb, utóbbi esetében azonban még a kiírt összeget sem érte el az igénylés. A részletes elemzés és a várható pályázatok listája itt megtekinthető.
A vidékfejlesztési pályázatok elkészítéséhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is segítséget nyújt. A NAK több mint 200 pályázatíróval áll kapcsolatban, az ország teljes területén van aktív pályázatíró, akik a VP minden pályázati jogcímében tudnak segítséget nyújtani. További információkért Pályázati Tanácsadó Hálózat szakértőit lehet keresni!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
