Hírek
2014. Szeptember 16. 16:25, kedd |
Helyi sport
Forrás: Félegyházi Közlöny
Győzelem Kerekegyházán
A Megyei II. osztály Északi csoportjának 5. fordulójában a félegyházi csapatot fogadta a Kerekegyháza együttese. A hazai csapat vezetői kitűnő körülményeket alakított ki a kereki pályán.
A Megyei II. osztály Északi csoportjának 5. fordulójában a félegyházi csapatot fogadta a Kerekegyháza együttese. A hazai csapat vezetői kitűnő körülményeket alakított ki a kereki pályán. A KHTK II-ből több hiányzó is volt, hiszen sem Fekete Imre, sem Cseh István nem állt a csapat rendelkezésére, de az első keretből ott volt Balog Máté.
A mérkőzés kezdetén a KHTK csapata támadólag lépett fel, melynek következtében többször is helyzetbe került a vendég csapat. A 13. percben egy jobb oldali támadás után Valkovics passzolt Balog Máténak, aki a bal alsó sarokba lőtt, 0-1.
A KHTK vezetése a vendégeket nyugtatta meg, hiszen egyre veszélyesebb támadásokat vezetett Tóth Péter kapujára. A 22. percnél meg is lett az eredménye, egy bal oldali bedobás után átkerült a labda a jobb oldalra Gavula elé, aki 16 méterről lőtt, lövésébe Lénárt még beleért ezzel Tóth kapust meglepve került a hálóba, 1-1.
A kereki csapat be is szorította a vendégeket és több veszélyes helyzetet alakított ki. A 35. percben Balog adott keresztlabdát a jobb oldalra a hazai védelem lestaktikája nem jött be és Terjék Ákos 15 méterről kilőtte a hosszúsarkot, 1-2.
A 40. percben Balog Mátét ugratták ki és meg is szerezte maga második gólját, csapata pedig harmadik találatát, 1-3.
A második félidő elején ismét beszorult a KHTK, de a félegyháziak kontráiban mindig benne volt a gól. A 77. percben Valkovics ugratta ki Balog Mátét aki megszerezte harmadik gólját és ezzel bebiztosította csapata győzelmét is, 1-4.
A mérkőzést összeségében a KHTK megérdemelten szerezte meg a győzelmet, az igen agilisen játszó Kereki csapat ellen.
Kerekegyházi SE – Kiskunfélegyházi HTK II. 1 – 4 (1-3)
Kerekegyháza, 50 néző, 2014.09.13. 16.30
Vezette: Kiss Sándor (Bábel Sándor, Bosnyák Sándor)
Bócsa BLSE: Magyar - Árvai, András, Szakál, Csorba (Szalai) - Langó, Hugyez, Nagy, Gavula - Vidéki (Bujdosó), Kiss (Czingel) Vezetőedző: Polgár Zoltán
KHTK II.: Tóth P. – Lénárt M., Horváth J., Forgó G., Polgár Sz. - Terjék Á. (Cseh I.), Fricska M., Valkovics G., Bagi M. (Kádár T.), Balog M. (Vidéki F.) - Keresztesi Z.
Vezetőedző: Kertész János
Gólszerzők: Gavula ill. Balog M. 3, Terjék Á.
Jók: Tóth P., Horváth J., Balog M., Forgó G., Fricska M.
Sárga lap: Szakál, Nagy ill. Krepsz, Bagi
Fotó: korábbi felvétel
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 25. 10:12, kedd | Helyi sport
Bronzérmet szerzett a félegyházi Szabó Nóra a tokiói Siketlimpián
Csodás eredményt ért el Szabó Nóra, aki a Tokióban megrendezett XXV. Nyári Siketlimpián a magyar válogatott tagjaként bronzérmet szerzett a tájfutók sprintváltó számában.
2025. November 24. 09:43, hétfő | Helyi sport
Szenzációs eredmények a birkózó csapat-bajnokságokon
Az ősz folyamán rendezték a különböző korosztályokban a csapatbajnoki küzdelmeket.
2025. November 17. 11:29, hétfő | Helyi sport
Óriási sikert aratott a Kiskunfélegyházi Birkózó SE U13-as leánycsapata
Szigetvár adott otthont annak az országos döntőnek, ahol a 16 legjobb diák korosztályú csapat mérte össze tudását.
2025. November 02. 21:09, vasárnap | Helyi sport
Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a félegyházi birkózólányok
Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendeztek egy nagyon erős nemzetközi versenyt, a 12-13 éves fiatal birkózóknak.
