Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2015. Augusztus 09. 22:15, vasárnap | Helyi sport
Forrás: Varga Ferenc

Győzelemmel hangolt a bajnoki nyitányra a KHTK

Győzelemmel hangolt a bajnoki nyitányra a KHTK

Kőkemény nyári felkészülés utolsó állomásaként felkészülési mérkőzés keretében a Mórahalom együttesét fogadta a KHTK.

Kiskunfélegyházi HTK – Mórahalom 4 – 0 (1-0)

Kiskunfélegyháza, 2015. 08. 08. 10: 00
Vezette: Kiss Anikó (Herceg Tamás, Simonyi Sándor)

KHTK: Tóth P. – Golovics, Sándor, Valkai, Szabó T. – Vojtovics, Ábel, Palásti, Katona B.,Némedi – Szabó A.
Játszottak még: Oroszi, Mizsei A., Zs. Juhász, Tóth I., Mizsei F.
Vezetőedző: Némedi Norbert, Edző: Kádár Tamás.

Mórahalom: Ótott Kovács – Bokányi B., Szűcs, Cseh, Takács, Crkenjakov, Magyar,
Mászáros, Bokányi, Németh, Dr. Szőke.
Játszottak még: Pócs, Király, Vojnic-Zelic, Varga.
Vezetőedző: Magyar György

Gólszerzők: Mizsei A.(2), Némedi, Tóth I. (11-esből)

A bajnoki nyitány előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a KHTK együttese szombat délelőtt. A két csapat évek óta a felkészülési időszakban mindig találkozik egymással. Az első játékrészben a félegyházi csapat nagyon sok helyzetet kidolgozott, de a befejezések nem sikerültek. A nagy meleg végett elrendelt ivószünet után, végül Némedi távoli jól eltalált szabadrúgásával szerzett vezetést a hazai csapat.

Szünet után mindkét csapat cserékkel változtatott, továbbra is változatos játék alakult ki. A hazai félegyháziak domináltak, veszélyes helyzeteket teremtettek a mórahalmi kapu előtt. A sok kidolgozott lehetőségek után előbb Tóth I. volt eredményes 11-esből, majd Mizsei A. is felíratkozott a góllövők közé a 6l. és 7l. percben.

A mérkőzés jól szolgálta mindkét csapat felkészülését. A hazaiak végig kézben tartották a mérkőzést. Az első félidőben még kimaradtak a helyzetek, de szünet után már kihasználták helyzeteiket, így megérdemelt győzelmet arattak utolsó felkészülési mérkőzésükön a Mórahalom együttese ellen.

Magyar György (Mórahalom): Nagyon jó mérkőzés alakult ki a mai összecsapáson, gratulálok ellenfelünknek, a jobb csapat nyert a mai napon.

Némedi Norbert (KHTK): Egy nagyon jó csapat ellen játszottuk utolsó felkészülési mérkőzésünket. A nagy meleg ellenére végig domináltunk, úgy érzem helyzetkihasználásunk is javult, ami ígéretes a bajnoki nyitány előtt.

Varga Ferenc

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 25. 10:12, kedd | Helyi sport

Bronzérmet szerzett a félegyházi Szabó Nóra a tokiói Siketlimpián

Csodás eredményt ért el Szabó Nóra, aki a Tokióban megrendezett XXV. Nyári Siketlimpián a magyar válogatott tagjaként bronzérmet szerzett a tájfutók sprintváltó számában.

2025. November 24. 09:43, hétfő | Helyi sport

Szenzációs eredmények a birkózó csapat-bajnokságokon

Az ősz folyamán rendezték a különböző korosztályokban a csapatbajnoki küzdelmeket.

2025. November 17. 11:29, hétfő | Helyi sport

Óriási sikert aratott a Kiskunfélegyházi Birkózó SE U13-as leánycsapata

Szigetvár adott otthont annak az országos döntőnek, ahol a 16 legjobb diák korosztályú csapat mérte össze tudását.

2025. November 02. 21:09, vasárnap | Helyi sport

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a félegyházi birkózólányok

Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendeztek egy nagyon erős nemzetközi versenyt, a 12-13 éves fiatal birkózóknak.