Hírek
2017. Szeptember 27. 11:12, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Ha ezt látja, azonnal hívja a mentőket!
Stroke, szélütés gyanúja esetén azonnal a mentőket kell hívni, mert minden elvesztegetett percben idegsejtek milliói pusztulnak el
– jelentette ki Vécsei László akadémikus kedden Szegeden, a Stroke-megelőzés éve 2016-2020 kampány keretében tartott sajtótájékoztatón.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora elmondta, a stroke legfontosabb kockázati tényezői a kezeletlen magas vérnyomás, a cukorbetegség és az elhízás.
Kiemelte, szélütésre lehet gyanakodni, ha a beteg arca elferdül, egyik oldala meggyengül, szédülés lép föl és ehhez végtagzsibbadás társul. Ilyenkor érdemes arra kérni a pácienst, hogy emelje fel a két kezét, s ha az egyik süllyedni kezd vagy aszimmetrikussá válik a mosoly, félreáll a kinyújtott nyelv, azonnal a mentőket kell riasztani – tette hozzá a szakember.
Vécsei László közölte, a sürgősségi osztályon a készenlétben álló neurológus szakember vizsgálata után az esetek nagy részében alkalmazható a vérrögoldás. Az így kezelt páciensek hosszú távú felépülése pedig lényegesen jobb azokénál, akik nem kapnak időben megfelelő ellátást.
Forster Tamás, az SZTE kardiológiai központjának vezetője kifejtette, azoknak, akik pitvarfibrillációban szenvednek – a szívben kialakuló vérrögök miatt – ötször nagyobb az esélyük arra, hogy szélütést kapjanak, mint az velük azonos korú más embereknek. A betegség Magyarországon 300 ezer embert is érinthet, előfordulása az átlagos populációban 2 százalékos, ez az arány 70-80 éves korban akár 10 százalékos is lehet.
A rendszertelen pulzus a pitvarfibrilláció egyik fontos jele, ilyenkor mindenképpen kardiológushoz kell fordulni, hiszen gyógyszerekkel kezelhető ez a betegség – hangsúlyozta a professzor.
Zentay Attila, a mentőszolgálat regionális orvosigazgatója elmondta, szélütés esetén legtöbbször nem a beteg kér segítséget, hiszen állapota miatt nem képes erre, ezért fontos, hogy a laikusok ismerjék az egyszerűen felismerhető tüneteket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
