Hírek
2019. Június 01. 21:40, szombat |
Helyi
Forrás: HIROS
Háborús körülmények Kunszálláson
Egy igazi második világháborús csatát is átélhetnek a hétvégén azok, akik ellátogatnak a VI. HM Military Fesztiválra Kunszállásra.
A földön dübörgő monstrumoké az egyik főszerep, de a harcászat minden válfaját igyekszik bemutatni a több hektáron elterülő rendezvény idén is - olvasható a HIROS internetes hírportálon.
A hagyományőrző katonák a puskapor használatának elterjedésétől kezdődően mesélik el a harcászat fontosabb állomásait eszközeikkel, ruházatukkal és bemutatóikkal. Magyarország egyik legnagyobb haditechnikai bemutatója és fesztiválja idén is a Magyar Honvédség segítségével mutathatja be a katonaság, mint hivatás történelmét. A Magyar honvédség több sátorral is készült, ahol szinte a teljes fegyverarzenál megtekinthető. A háborús eszközök mellett kiegészítő programok teszik családbarátabbá az eseményt, melyre a két nap alatt több mint 12.000 embert várnak a szervezők. Az esemény célja, hogy bemutassa a honvédelem szerepét nem csak háborúban, de a mindennapjainkban. A történelmi áttekintés mellett a katonalét szépségeit is igyekeznek hangsúlyozni a fesztiválon.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.












