Hírek
2018. Március 06. 08:39, kedd |
Helyi
Forrás: BAON
Hamis aláírásokat adott le több párt
Több mint ezer, vélhetően hamis aláírás miatt ismeretlen tettes ellen tett büntető feljelentést a napokban a helyi választási iroda vezetője, dr. Faragó Zsolt, Félegyháza jegyzője.
A helyi választási bizottság pénteken döntött arról, hogy visszautasítja három párt – a Szegényekért Párt, az Elégedetlenek Pártja, illetve a Közös Nevező 2018. – országgyűlési képviselőjelöltjének nyilvántartásba vételét a Bács-Kiskun Megyei 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületben. Ugyanakkor a helyi választási iroda vezetője a fent említett jelölő szervezetek esetében – már a döntést megelőzően – feljelentést tett a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanújával ismeretlen tettes ellen. Az erről szóló jegyzőkönyv egyébként a város honlapján bárki számára elérhető.
Dr. Faragó Zsolt, a helyi választási iroda vezetője arról tájékoztatta a BAON internetes hírportál munkatársát, hogy az említett három párt az elmúlt héten adta le az országgyűlési képviselőjelölt-állításhoz szükséges ajánlóíveket, melyeket kötelességük átvizsgálni. Elmondta, a sikeres jelöltállításhoz egy egyéni jelöltnek ötszáz érvényes aláírást kell összegyűjtenie, az országos lista állításához pedig összesen minimum 27 egyéni jelöltet kell bejelentenie egy pártnak legalább kilenc megyében és Budapesten. A fent említett három pártnak azon túl, hogy nem sikerült összegyűjtenie a jelöltséghez szükséges ötszáz érvényes ajánlást, a leadott aláírások többsége a gyanú szerint hamis volt.
A jelölőíven megadott személyi adatokat egyeztetve több esetben derült ki, hogy az aláíró évek óta halott, vagy éppen az adott időben külföldön tartózkodott, így nem is írhatta alá az ajánlót – részletezte dr. Faragó Zsolt. Arról is beszámolt, hogy a három párt esetében szinte teljesen egyformák voltak a jelölőívek, ugyanazokkal a vélhetően hamis aláírásokkal.
Hétfőn négy órakor járt le a jelöltállítás határideje. A nap folyamán további pártok adták le ajánlásaikat, melyeknél újabb szabálytalanságokat tárt fel a helyi választási iroda, ezért dr. Faragó Zsolt ismét feljelentést tett a rendőrségen.
(Fotó: illusztráció)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
