Városlista
2025. december 4, csütörtök - Barbara, Borbála

Hírek

2025. Május 22. 15:14, csütörtök | Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három kocsit lopott a félegyházi rabló

Három kocsit lopott a félegyházi rabló

A kiskunfélegyházi rendőrök vádemelést javasolnak egy 40 éves helybéli ellen, aki fél tucatnyi bűncselekményt követett el 24 óra alatt.

A gyanú szerint a középkorú férfi még 2024. augusztus 28-án délelőtt bemászott egy kiskunfélegyházi ház fürdőszobájának nyitott ablakán, és az épületből parfümöket, szeszes italokat, masszírozógépeket, telefonokat tulajdonított el, illetve magához vette a tulajdonos autójának a kulcsát, amivel aztán elhajtott. A sértett a kihallgatásán elmondta a rendőröknek, hogy a járművet éppen eladásra hirdette; volt is rá érdeklődő, aki láthatta, hogy hol tárolja a slusszkulcsot, így elképzelhető, hogy a potenciális vevő a gépkocsitolvaj. A feltételezés beigazolódott: az autó alig egy nap múlva Kecskeméten előkerült, és kiderült, hogy azt valóban az előző napi érdeklődő adta el egy ismerősének. A négykerekűt a nyomozók lefoglalták, és a jogos tulajdonos visszakapta.

A kiskunfélegyházi férfinek itt még korántsem ért véget a bűnlajstroma. Augusztus 29-én délben Kecskemétről egy Volkswagen Transportert lopott, amivel elment egy kiskunfélegyházi tanyára, ahol betört egy ablakot, bemászott, majd – közel egymillió forint értékben – különféle használati tárgyakat és arany ékszereket pakolt el éppen, amikor a házban lakó asszony tetten érte. A nőt – az értékek megtartása érdekében – bántalmazta, majd elmenekült, méghozzá áldozata Audijával.

A járműből pár kilométerrel arrébb kifogyott az üzemanyag, ezért leszólított egy arra járó férfit, akitől gázolajat kért. Pechjére ő éppen a sértett élettársa volt, aki már a kocsit kereste. A helyszínre rövid időn belül odaértek a járőrök is, akik elfogták és őrizetbe vették a bűnelkövetőt.

A rabló azzal is gyanúsítható, hogy egy üzemanyagtöltő állomás shopjából alkoholos italokat, édességet lopott el, valamint kábítószer hatása alatt vezetett.

A jelenleg is börtönben lévő tettes ügyében a nyomozás befejeződött. Őt rablással, több autó ellopásával, betöréssel és rongálással gyanúsítják. A rendőrök vádemelést javasolnak ellene, ezért az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi

Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.