Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2019. Március 29. 11:53, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Három órahossza a mozgás és az egészség jegyében

Három órahossza a mozgás és az egészség jegyében

Mintegy hatvan vállalkozó kedvű sportkedvelő tornázta végig az elmúlt szombat (március 23.) délelőttjét az I. Tavaszi Mozgásfesztiválon a Városi Sportcsarnokban.

A jó hangulatú rendezvényen három órahossza alatt három mozgásformával ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az első órát Csapó Nóra tartotta, aki a Gymstick-et mutatta be. Nóra Dunaújvárosból érkezett és a Gymstick edzésforma egyik legismertebb arca Magyarországon. Molnár Lilla segítségével alaposan megmozgatták a vidám csapatot.
Utána következett Fliszár Dóra, a rendezvény fő szervezője, aki Nagy Kriszti edző segítségével a deepWORK-öt mutatta be.
A napot Kriszti bodyART órája zárta, ami tökéletes levezetése volt a két dinamikus edzésnek.

Az órák közötti szünetekben az EFI Iroda jóvoltából az érdeklődők állapotfelméréseken vehettek részt és egy kis vitaminpótlásban is részesültek a NICS Zrt élőflórás vitaminkészítményeiből.

- Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy legalább annyi töltést is kapjanak a résztvevők, amennyi energiát igényelt tőlük a 3 óra mozgás. Az eddigi visszajelzések alapján ez sikerült is, mindenki szenzációsan érezte magát – nyilatkozta lapunknak Fliszár Dóra, a rendezvény megálmodója és fő szervezője.

Dóra az anyai örömök megélése után lassan visszatér a mozgás és a munka világába. Ennek mintegy nyitányaként pattant ki fejéből idén februárban az I. Tavaszi Mozgásfesztivál megszervezésének ötlete. Ráadásul épp abban az időben jutott el hozzá a hír, hogy indul a Gymstick Roadshow. A kipattanó szikra és a felbukkanó lehetőség azonnal körvonalazta a tavaszi sportrendezvény kivitelezésének támpontjait. Dóri örömmel és óriási dinamizmussal látott neki a szervezési munkálatokba.

- A rendezvénynek kettős célja volt, egyrészt a régi vendégeimnek szerettem volna kedveskedni azzal, hogy elhívok két kiváló edzőt, akik velem azonos műfajokban tevékenykednek, másrészt szerettem volna picit megmozgatni a város apraját-nagyját – mesélte a részleteket Dóri, és hálával említette
Tóth Katalin nevét, valamint az EFI stábját, de külön megköszönte a Városi Sportcsarnok vezetőségének és csapatának munkáját is. Nem különb érdeme volt a nagyszerű rendezvény megvalósításában Csőszi Viktornak és a Rádió Smile-nak, Zakar Anitának, a Sirius Rádiónak, Drávuczné Mátrai Andreának és Dóri nagyszerű kolléganőinek Csapó Nórának, Nagy Krisztinek, Molnár Lillának és Kürti Zsófinak.

A rendezvény óriási sikerére alapozva Dóri bízik benne, hogy ez valami új és jó kezdete városunkban.
- Már dolgozunk a folytatáson. Nagyon szeretném, ha ez a rendezvény rövid időn belül eljutna minden mozogni vágyó félegyházihoz és egy csodálatos sorozattá nőné ki magát. Jó lenne, ha minél többen megtapasztalnák, hogy Kiskunfélegyházán nem csak élni jó, hanem mozogni is!

Az eseményen készült video megtekinthető az alábbi linken.

(Fotók: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.