Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Április 07. 13:13, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Három tortáján is elfújta a gyertyát

Három tortáján is elfújta a gyertyát

90. születésnapját ünnepelte ma (április 7-én) Makány József.

A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény Csanyi úti Idősek Otthonában népes vendégsereg vette körül a szépkorú Józsi bácsit, még 92 éves nővére is közöttük volt.

Az intézmény vezetője Gálig Erzsébet és a dolgozók szívélyes zenés-verses köszöntője szeretettel itatta át a jeles eseményt. Józsi bácsi a sok-sok ajándék mellé ráadásul három tortát is kapott az ünneplő vendégségtől. A Szivárvány Dalkör - melynek Józsi bácsi is tagja - vidám énekekkel tették emlékezetessé az ünnepséget.

Városunk vezetése nevében Rosta Ferenc alpolgármester köszöntötte a szépkorút egy csokor virággal, egy Orbán Viktor által aláírt emléklappal és szívélyes szavaival.

Makány József 1926. április 07-én született Jakabszálláson. Tizen voltak testvérek. Nővére és bátyja is szépkorú már, 92 és 94 évesek.

Szülei 50 hold földön gazdálkodtak, így már gyerekkorában bekapcsolódott a paraszti munkába. 6 éves korától állatokra kellett vigyáznia. Mindig jó kapcsolata volt szüleivel és testvéreivel is.

6 elemi iskoláját Jakabszálláson végezte. Józsi bácsi mindig jó tanuló volt. 12 évesen már lakatosinas lett és Kiskunfélegyházán az Ipari Iskolába járt. Nagy Károly géplakatos mesternél lakott és gyakorlati idejét is nála töltötte. Szülei mindenben támogatták anyagilag. 3 év alatt géplakatos szakmát szerzett, de ezután még 2 évig a mesternél dolgozott. 17 évesen Budapestre költözött albérletbe és a Peringer Péter Öntöde és Gépgyárban helyezkedett el, ahol 3 évig dolgozott.

1946-50-ig szakmáján belül máshol helyezkedett el, majd innen vonult be katonának 1950. május 15-én a bajai műszaki alakulathoz. Itt aknász képzést kapott, ezután a jugoszláviai határhoz mentek aknát rakni. 1950. novemberében a helyi Határőrséghez helyezték el. Sajnos szolgálatteljesítés közben egy golyó gellert kapott, és Józsi bácsi megsérült. 11 hónapig volt kórházban, Pécsett és Budapesten. Végül 1953 augusztus 21-én szerelték le. A kórházból szüleihez ment haza. A sérült lába 5 cm-el lett rövidebb lett, 2 bottal tudott járni, de önálló volt. 1953. végén kezdett újra dolgozni, portásként az Április 4. Gépipari Műveknél helyezkedett el. 1959-ben kötött házasságából született egy kislánya, azonban ő csak 1 napot élt. 1961-ben született fiuk József, és ekkor már Józsi bácsi raktárosként dolgozott.

1962-66. között folytatta tanulmányait és leérettségizett, majd elvégezte a Közgazdasági Technikumot esti tagozaton és könyvelői képesítést szerzett.
Édesapja 1965-ben, édesanyja pedig 1966-ban hunyt el.
Józsi bácsi 1986-ban az Április 4. Gépipari Művektől ment nyugdíjba, ezt követően 6 évig dolgozott még nyugdíjasként.

Aktív életét a népdalköri munkája tette teljessé: 40 évig énekelt a kiskunfélegyházi Népdalkörben. Kétévente versenyezni mentek Tiszakécskére és Tázlárra. Józsi bácsi nagyon barátságos és igazi társasági ember volt világ életében. Több klubnak is tagja volt: Mozgáskorlátozottak Egyesülete, Április 4. Gépipari Művek Nyugdíjas Klubja, Vöröskeresztes Nyugdíjas Klub.

Vallásos családból származott, minden vasárnap mentek templomba, ezenkívül a strandfürdő nyújtott neki kikapcsolódást, ahová előszeretettel járt.
2012-ben sajnos elhunyt a felesége, és ebben az évben amputálták a lábát is. Ezt követően fiával éltek együtt, aki 2014. áprilisában hunyt el. Nagyon jó a kapcsolata unokaöccsével, jelenleg Ő intézi az ügyeit.

A Szivárvány Csanyi Intézményében 2014. június 10-én költözött be Józsi bácsi, ahol azóta is aktívan közreműködik a rendezvényeken kisebb-nagyobb szereplésekkel. Tagja a Szivárvány Dalkörnek is. Józsi bácsit megedzette az élet, sok csapás sújtotta életútján, de a pozitív életszemlélete minden nehézségen átvezette.

Kívánunk Neki még sok örömteli évet szerettei és barátai körében és sok olyan szívmelengető napot, mint a mai születésnapi rendezvény.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.