Ezért aztán az évenkénti kémhatás semlegesítésében jó szolgálatot tehet, sőt a tápanyagpótlásban még ennél is többet segít a fahamu.

A fahamuban – származzon a tavaszi ágégetésből, a bográcsolásból, a cserépkályhás-sparheltes tüzelésből – sok, növényeink és általában talajaink számára értékes anyag marad. A mérések szerint 25%-ban kálcium-karbonátot (meszet), 8-10%-ban káliumot és 1-2%-ban foszfort, mangánt, cinket, magnéziumot is tartalmaz.

Hogy miből mennyit, az attól függ, milyen fát égettünk. Általában igaz, hogy a keményfafélék értékes ásványi anyagban gazdagabb hamut adnak, mint a puhafafélék. Számos más élettani, biokémiai funkció mellett a foszfor a csírázás, a kelés, a virág- és magképzés terén is alapvető, a kálium pedig a termés megfelelő kinevelésének egyik nélkülözhetetlen eleme.

A foszfor és a kálium jóval inkább kötődik a helyhez, ahová kiszórtuk, víz (eső, öntözés) hatására kevésbé vándorol a talaj alsóbb rétegeibe, azaz nem annyira mosódik ki, mint a nitrogén. Így ha az ágyásunkat az egyik évben hamuval kezeltük, számíthatunk rá, hogy az 2-3 évig is kifejtheti hatását (igaz, egyre csökkenő mértékben).

A vegyes, illetve a káli-foszfát műtrágyák a káliumot tekintve alig tartalmaznak többet, mint a hamu, bennük általában 15%-nyi arányban lelhető fel.

Az ország kevés területén akad meszes talajú kert, ezek kivételével mindenhol érdemes a fahamut talajaink javítására használni. A legtöbb növény az enyhén savas, inkább semleges kémhatás felé hajló talajokat kedveli. Aki sok műtrágyát használt, bizton számíthat rá, hogy a talaja savanyodik. A sok, nem kellően érett istállótrágya is ilyen hatású lehet egy ideig. Bizonyos növényi betegségek sokkal inkább fertőznek savanyúbb talajban, mint semleges kémhatás esetén.

Kertészek tapasztalata szerint a káposztafélék, a zöldbab, a gyökérzöldségek jobban kedvelik a semleges, mint a savasabb talajt. Ezek ágyásaira most érdemes rászórni a fahamut, majd vékonyan begereblyézni a felszínt. A tavaszi mag- és palántaágy-készítéskor aztán majd jobban bekeverhetjük.

Aki nem foglalkozik veteményessel, hanem „csak” díszkertje van, szintén sokféle módon hasznosíthatja a hamut. A komposztba beszórható, de azonnal át kell keverni egy vékony réteget, mert különben a hamu erős bázikus/lúgos sávot képez, amit nem bont el semmilyen élő szervezet. Érdemes eltenni tavaszra: áprilisi gyepélesztő kezelések után nagyon vékonyan kell elszórni a fűben, ahol nagyobb mohásodást észlelünk: ott biztosan túl savas a talaj, s ha ezt semlegesítjük, a mohafélék sem érzik majd olyan jól magukat.

Érdemes eltenni néhány vödörnyi hamut száraz helyre. Később azokat az ágyásokat, növényeket, amelyeket előszeretettel támadnak a házas és meztelen csigák (például korai borsók, saláták, káposztafélék, dísznövények), érdemes vele vékonyan körbeszórni.

A csigák nem másznak a lúgos hatású anyagba, s ha mégis, akkor elpusztulnak. Csak egy a gond: ha esik, vagy reggeli pára megnedvesíti a hamut, veszít csigaűző hatásából, ám akkor újra ki kell szórni egy adagot. Híg oldata irtja a növényi tetveket, a káliszappan a nehezen kezelhető gyapjas- és pajzstetvek ellen az egyik legjobban bevált szer, amelyhez hasonló anyagot kapunk a fahamuoldattal.

Felmenőink számára a só nagyobb érték volt, mint mostanság. Nem is szórták ész nélkül a jeges járdákra, tudtukon kívül – vagy tán éppen tudatosan – nem is szennyezték vele környezetük növény- és állatvilágát, a talajt. A hamu ugyanis egy bizonyos hidegig csaknem olyan jó a jég olvasztására, mint a só és nem is károsít.

Tartósításra is használták: elvermelt zöldségeket kentek át vele, mert a lúg gátolja a baktériumok, gombák szaporodását, s ezzel a termés rothadását. Kolbászféléket kentek át vele vastagon, aztán száraz helyen őrizték, így a töltelékáru egészséges maradt.