Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Október 20. 12:34, csütörtök | Helyi
Forrás: prex.hu

Hatszorosára nő a baleseti arány a nem megfelelő téli gumi miatt

Hatszorosára nő a baleseti arány a nem megfelelő téli gumi miatt

Lassan elérkezik az idő, hogy lecseréljük a nyári abroncsokat téliekre, hiszen a hőmérséklet lecsökken és tartósan 7°C alatt is marad.

Sokan azonban úgy gondolják, felesleges külön szettekre beruházni, ha a négyévszakos gumikat egész évben, minden időjárási viszonyban használhatjuk.

Korábban elvégzett tesztek is tisztán bizonyítják a téli gumik fontosságát. „Egy téli gumival felszerelt jármű, 50 km/h sebességről 35 méter után tud megállni, havas úton. Ugyanilyen körülmények között, normál abroncsokkal a féktáv további 8 méterrel növekszik, ami két autó hosszával egyenlő. Elkeserítő statisztika az is, hogy a téli időszakban hatszorosára nő a balesetek száma, főleg amiatt, hogy az autósok nem az évszaknak megfelelő szettekkel szerelik fel a gépjárművüket. Pedig a saját, illetve utasaik biztonságát teszik ilyenkor kockára” – ismertette a teszteredményeket Szikora Csaba, a Delticom nemzetközi online gumiforgalmazó cég hazai leányvállalata, a gumik.hu szakembere.

Mit ellenőrizzünk a téli abroncsokon felszerelés előtt?

Akár otthon, saját magunk végezzük, akár szakemberre bízzuk a gumicserét, a téli szett felszerelése előtt érdemes meggyőződnünk pár dologról. Ehhez mindössze öt alapszabályt kell követnünk:

  • Vizsgáljuk át alaposan az abroncsokat, hogy van-e rajtuk látható anyaghiba!
  • Ellenőrizzük a gumik profilmélységét! Egyszerű mérőeszköz, illetve már az abroncsok mintázatába beépített indikátorok segítségével is megbizonyosodhatunk arról, hogy használható-e még a téli szettünk. Ha az érték 1,6 mm vagy az alatt van, illetve az indikátorok már tisztán kivehetők a mintázatban, akkor már fel se szereljük az adott abroncsokat!
  • Vegyük figyelembe abroncsaink életkorát! Az 5-6 évnél idősebb gumikat már ne használjuk, még akkor se, ha korábban csak a garázsban vagy a padláson pihentek! Az abroncsok életkorának meghatározásában segítségünkre lehet az oldalfalon feltüntetett DOT szám. A szám második részében, az első két számjegy a gyártási hetet, a másik kettő pedig a gyártási évet mutatja. Így például a DOT XXXX 3207 jelölésű gumit 2007 32. hetében gyártották.
  • Hideg állapotukban ellenőrizzük a kerekek légnyomását!
  • A nem megfelelő értékre felpumpált abroncsok következtében ugyanis csökkenhet a gumik élettartama, valamint az autónk is kezelhetetlenné válhat.
  • Az abroncsok elhasználódásának, kopásának lassítása érdekében szezononként változtassuk meg pozíciójukat a kocsin.


A legújabb téli gumitrendek

A gyártók folyamatosan törekednek arra, hogy a lehető legjobb abroncsokat állítsák elő az autótulajdonosoknak. A legújabb fejlesztések már nem csak arra irányulnak, hogy a gumik megfelelően viselkedjenek havas, esős körülmények között, illetve a forró aszfalton, de segítenek az optimális üzemanyag-fogyasztás, a megfelelő féktáv fenntartásában, valamint az egész jármű kontrollálásában.

„A Delticom www.gumiteszt.com oldalán vásárlóink megoszthatják egymással tapasztalataikat a különböző téli abroncsokról. A felületen nem csak a magyarok, de a többi ország sofőrje is véleményt formálhat, tanácsokat adhat a téli időszakra vonatkozóan” – tette hozzá Szikora Csaba.

Jó, ha tudja!

A kerékcsere 10 lépése:

  • Kereket cserélni csak szilárd burkolaton és sík felületen szabad. Sík úton is használjuk a kéziféket és tegyük sebességbe a váltót illetve P-állásba a fokozat-választókart!
  • Szükség lesz egy stabil autóemelőre, kitámasztó ékre (kő, tégla), kerékkulcsra, egy nagyobb csavarhúzóra és emelőbakra az autó alátámasztására.
  • Még a földön lazítsuk meg a kerékcsavarokat (mindig a szemköztieket).
  • Emeljük meg az autót (külön-külön, kerekenként).
  • Tegyük az autó alá az alváznyúlványnál az emelőbakot és engedjük lassan rá az autót.
  • Csavarjuk ki teljesen a kerékcsavarokat, majd emeljük le a kereket.
  • Tegyük fel a felszerelendő kerekeket, majd kézzel kapassuk rá a kerékcsavarokat.
  • Kerékkulccsal átlósan haladva csavarjuk be teljesen őket, majd húzzuk meg.
  • Vegyük ki az emelőbakot, és engedjük le az autót.
  • Ha teljesen leengedtük, és az autó keréken áll, szintén átlós irányban húzzuk meg teljesen a kerékcsavarokat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.