Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Október 05. 09:27, szerda | Helyi
Forrás: Ónodi Áprád

"Haza járok hozzátok!" avagy nyolc éves a Rocktár

Deák Bill Gyula és zenekara október 8-án, szombaton Kiskunfélegyházára látogat, hogy együtt ünnepelje szeretett közönségével a Rocktár Élőzenei Bázis nyolcadik születésnapját.

Ebből az alkalomból nyilatkozott a magyar blues királya, vagy ahogy Chuck Berry nevezte közös koncertjükön 1984-ben: „A legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.”

„Szeretek a Rocktárban fellépni. Haza járok hozzátok. Elsősorban baráti, emberi dolog, ami ott történik és ezt szemmel láthatóan érzik a vendégek is. A blues a lélekről szól, ahogyan az élőzene, a zenész és a közönség kapcsolata is.” – nyilatkozta Bill, amikor a helyi viszonyokról kérdeztük. „A bizalom az nagyon fontos a szakmában. Számomra nem volt kérdéses, hogy elvállalom-e a kiskunfélegyházi koncertet. Már én is ünnepeltem sokszor a születésnapom a Rocktárban, ezért szívesen ünneplem most együtt a közönséggel a Rocktár 8. születésnapját október 8-án!” A könnyűzenei bázis elmúlt éveit figyelemmel kísérte Bill is fellépőként, amit most így értékel: „Folyamatosan fejlődik a klub, a hangcucc, így lehet normálisan dolgozni és színvonalas produkciókat mutatni a helyieknek. A vidéki klubok megítélése nagyon változó, nehéz helyzetben vannak, ezért sokan nem is fejlesztenek. Régen, még az internetes és a fesztiválos túlkínálat világa előtt elég volt egy-két plakátot kirakni a kapura és kígyózó sorok álltak a vidéki koncertek bejáratánál. Manapság hihetetlen erőfeszítésekkel és a közönség komoly hűségével jár egy ilyen jó klub fenntartása, mint a Rocktár.”

Hogy milyen jövőt szán a sokat látott énekes a város élőzenei központjának? „Egyre több a fiatal is a koncertjeimen, a Volt Fesztiválon például aznap én csináltam a legnagyobb bulit a sajtó szerint. Az élőzene varázsa még mindig magával ragadja a fiatalokat mindenhol. Én utálom a playback-et, aki ezt csinálja, be kellene tiltani, mert csak a zene paródiája. Nagyon fontos ezért, hogy a fiatalok is teret kapnak a Rocktárban, egy élőzenei közegben nőnek fel a táborban, a próbatermekben és a koncerteken. Szombaton is csinálunk egy jó születésnapi bulit öregek és fiatalok közösen, együtt fogunk ünnepelni!” –majd nem maradhatott el a széles mosoly és az örök jelmondat sem: „Hajrá Magyarok! Hajrá Ferencváros!”

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.