Hírek
2022. Május 14. 20:09, szombat |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
Hivatalosan is átadták a BMX freestyle pályát

Május 13-án (pénteken) ünnepélyes keretek között adták át az új BMX freestyle pályát a volt Vasas-pályán kialakított területen.
Az átadón Csányi József polgármester szólt a megjelentekhez:
- Mikor a város tervezésébe belefogtunk annak idején, akkor úgy gondoltuk, hogy minden sportnak megpróbáljuk a lehetőséget megteremteni az elkövetkező évtizedekben. Több-kevesebb sikerrel haladunk előre. Természetesen azok a sportok, melyek úgymond „hagyományosabbak”, tehát a kosárlabda, futball, azok nagyobb támogatottságnak köszönhetően könnyebb forráshoz jutnak, de azért mindig megtaláltuk annak a lehetőségét, hogy az olyan extrém sportokat is, mint az itt megtalálható pálya meg lehessen valósítani a városban – mondta a polgármester, majd visszaemlékezett arra, mikor pár évvel ezelőtt Ficsór Kornél és barátai ellátogattak hozzá és Faragó Zsolt jegyzőhöz kérésükkel.
A pálya megvalósítása noha váratott magára, de amint a Magyar Kormány meghirdette azt, hogy el lehet indítani egy ilyen projektet és forrást is biztosítanak hozzá, azonnal megírták a pályázatot. Akkor úgy gondolták, ha a felét odaadja az állam, akkor Kiskunfélegyháza város meg tudja ennek az összegnek a másik felét teremteni. Végül pont dupláját kellett az önkormányzatnak hozzátenni – tudtuk meg a polgármestertől, aki köszönetet mondott Fenyvesi Zoltánnak, aki a projekt vezetője volt és végig teljes erőbedobással munkálkodott azon, hogy végül 14.500.000 forint költségvetési támogatásból és 30.949.526 forint önerőből elkészüljön Félegyházán a pálya, amelyhez hasonló 70 kilométeres körzetben nincs.
A polgármester azt is elárulta, hogy a munkák még nem fejeződtek be a Vasas pályán, a fejlesztés tovább fog folytatódni és mintegy 600 millió forintot fognak elkölteni a vízelvezető árkok megépítésére és különféle sporteszközök vásárlására.
Mielőtt a mindenki által várt BMX freestyle bemutató megkezdődött volna, Ruskó Edit alternatív gyógyász és jógaoktató, valamint Vidékiné Csilla jógaoktató jelképesen átadták azt a 150 ezer forintot, melyet a leendő kiskunfélegyházi extrém sportegyesület alapítására és eszközbeszerzésre gyűjtöttek és ajánlottak fel.
Az esemény zárásaként Ficsór Kornél kétszeres BMX freestyle magyar bajnok és a Crazy Action Team látványos bemutatóját láthatták a megjelentek.
(Képek: Fábián Adrienn)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 29. 14:34, hétfő | Helyi
Ünnepi hangverseny a Zene Világnapján Kiskunfélegyházán
A zene világnapja alkalmából ünnepi hangversenyre várják az érdeklődőket 2025. október 4-én, szombaton 18 órakor Kiskunfélegyházán.
2025. Szeptember 29. 12:17, hétfő | Helyi
25 éves jubileumát ünnepli a Constantinum – öregdiák-találkozóra hívják a volt tanulókat
A kiskunfélegyházi Constantinum 2000-ben indította újra érettségit adó középiskolai képzését, és idén már a 25 éves jubileumát ünnepelheti az intézményegység.
2025. Szeptember 28. 12:23, vasárnap | Helyi
Dallamokkal és szeretettel köszöntik a szépkorúakat
Szeptember utolsó napján ismét a szépkorúaké lesz a főszerep Kiskunfélegyházán. A Móra Ferenc Művelődési Központ kapui szélesre tárulnak, hogy méltóképpen megünnepeljük az Idősek Világnapját.