Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Március 12. 07:48, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Holló-díjas művészek alkotásai ékesítik a könyvtár falát

Holló-díjas művészek alkotásai ékesítik a könyvtár falát

Tizenhárom alkotó huszonnégy művét csodálhatják meg a Holló-díjas alkotók munkáiból válogatott kiállításon, mely március 10-én nyílt a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

Kállainé Vereb Mária könyvtárigazgató köszöntőjét követően Rosta Ferenc alpolgármester, a Móra Ferenc Gimnázium igazgatója mutatta be részletesen a tárlat képeit és azok alkotóit.

- Amikor beléptek ebbe a terembe, bár igencsak különféle alkotások között találták szembe magukat, mégis valami klasszikus harmóniát érezhetnek a képek között sétálgatva. Egyes alkotók neve ismerősen cseng, másét viszont talán sohasem hallották. Az alkotások stílusa, jellege, technikája mindegyiküknél más és más. Ami összekapcsolja ezen műveket, illetve magát a kiállítást, az több dolog. Az egyik, hogy minden alkotó az elmúlt időszakban megkapta a Holló László Díjat. A másik, hogy ezen bemutatóval kívántak a szervezők tisztelegni Holló László születésének 130. évfordulóján. De ami igazából megteremti ezt a harmóniát, az az, hogy nincs köztük gyenge alkotás. Nem érdemtelenül kapták meg az elismerést. A teremben három félegyházi alkotó képeivel is találkozhatunk. Közülük is kettőnek a közelmúltban volt tárlata. A bemutató teret két meghatározó félegyházi művész munkái uralják. Szecskó Péter nívó-díjas, Félegyháza Művészetéért-díjas, Holló-díjas művész ceruzarajzai és pasztell képei mellett Szabó Ildikó művésztanár utóbbi időben készült alkotásait láthatjuk, melyeknek fő motívuma a labirintus szimbóluma.
Terescsényi Endre több éven át vezette a Holló László Képzőművész Kört. Alkotásai közül az egyik legszebbet, A putri című képét a Kiskun Múzeum őrzi – tudtuk meg Rosta Ferenctől a kiállítás megnyitóján.

A félegyházi művészeken kívül több olyan alkotónak van képe a kiállításon, melyek szintén díjazottak, de nagyon sokunk számára ismeretlenek. Közülük a korán elhunyt kecskeméti Valter Gábor, valamint László Ákos, Petkes József, Tamus István debreceni grafikus, Burai István, a debreceni Katona György, Komiszár János, Bényi Árpád, Fátyol Zoltán, Madarász Gyula nevét említette Rosta Ferenc alpolgármester.

A művek részletes elemzése folytán csakúgy, mint az alkotások között sétálgatva mindenki számára láthatóvá és érezhetővé vált, hogy a legkiválóbb művészek legkiválóbb munkái kaptak helyet a Holló-díjasok kiállításán.

A tárlat megnyitóját a Széljáró Balladás Együttes színesítette fülbemászó dallamaival.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.