Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2014. Május 27. 16:41, kedd | Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny

Hosszútávú terveiket szeretnék megvalósítani a félegyházi lovasok

Hosszútávú terveiket szeretnék megvalósítani a félegyházi lovasok

A félegyházi lovassport szeretné birtokba venni véglegesen a volt Vasas pályát.

A félegyházi lovassport szeretné birtokba venni véglegesen a volt Vasas pályát. Ezt a vágyukat akkor is megfogalmazták, amikor május 17-én a Homokhátsági Kupa versenyére 28 fogat érkezett a térség településeiről, valamint Békéscsabáról és Budapestről is. Az eseményre szépen rendbe tették a pályát és érdeklődők is szép számmal látogattak ki, ami azt jelzi, van érdeklődés a sportág iránt a városban.

Azt szeretnénk, ha minél több lószerető ember látogathatna ki rendszeresen erre a pályára – mondta el Tapodi József a Félegyházi Lovas Klub Sportegyesület helyettes vezetője. Ebben az évben még használhatjuk, de az lenne az ideális, ha hosszabb távon is birtokba vehetnénk, hiszen a működtetéshez, a versenyek szervezéséhez erre lenne szükségünk. Kihasználva lehetőségeinket, ebben az évben még szervezünk egy nyílt napot, amelyen gyerekeket és felnőtteket egyaránt szívesen fogadunk, hogy bemutathassuk a lovaglás, a fogatozás, a sportág szépségeit. Emellett dolgozunk egy díjugrató verseny megszervezésén is.

A hosszútávú tervek megvalósításához azonban szükség lenne arra, hogy állandó helyszínben tudjunk gondolkodni – tette hozzzá Tapodi József.

H. S.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.