Hírek
2020. November 29. 07:13, vasárnap |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Huszonnyolcan már gyógyultan térhettek vissza az idősek otthonába
Huszonnyolc lakót gyógyultnak nyilvánítottak a koronavírus fertőzésből és hazatérhetett a Csanyi úti idősek otthonába Kiskunfélegyházán
– számolt be örömmel a hírről a Félegyházi Közlöny munkatársának Gálig Erzsébet, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetője.
– Köztük a mi Erzsike nénink is, aki a 102. életévében jár és sajnos a közelmúltban pozitív koronavírus teszttel került kórházba. Nagyon aggódtunk érte is, viszont neki van egy olyan mentalitása, amelyben bízhattunk, hogy átsegíti őt ezen a nehéz időszakon. Így történt és a múlt héten visszatért hozzánk, az intézménybe és nagyon jó látni, hogy itthon, újra közöttünk van – tette hozzá.
Gálig Erzsébet elmondta, hogy az elmúlt 15 évben nem volt hasonló év, amikor ennyi nehézség adódott volna az intézmény életében. A tavaszi, első hullám idején, amikor még országosan is kevesebb fertőzött volt, sikeres védekezést tudhatott magáénak az intézmény. Akkor nem volt pozitív eset sem a dolgozók, sem az ellátottak körében. Sajnos a második hullám már sokkal súlyosabban érintette az intézmény mindennapjait. Először a Csanyi úti otthonban ütötte fel a fejét a vírus, amelynek eredményeképpen sajnos több halálos kimenetelű megbetegedés történt. Az intézményvezető hangsúlyozta, hogy ezek az esetek nem mindig a koronavírus miatt következtek be. A tesztelések eredménye és a tünetek megjelenése után minden esetben az orvos döntötte azt el, hogy szükség van-e kórházi ápolásra.

Jelenleg a Csanyi úton 105 férőhelyből 81 fő az ellátottak száma és 6 fő tartózkodik kórházban. A 75 férőhelyes Nádasdy utcai intézményben 74 fő a létszám, amelyből szintén ketten vannak egészségügyi intézményben. A fogyatékos személyek nappali klubja és az idősek klubja sem fogad ellátottat a megbetegedések miatt és 1 fő tanyagondnok munkáját is nélkülözni kell.
– Nagyon nehéz időszakon megyünk át és sajnos a végét még nem látjuk, de a pozitív esetek erőt adnak ezekben az erőt próbáló helyzetekben is – mondta az igazgató, majd hozzátette: az intézményben eddig szokásos és hagyományként megtartott rendezvényeket nagyon sajnálják, hogy elmaradtak, a karácsonyra viszont készülnek. Nem engedik, hogy a vírus ezt is tönkretegye. Minden biztonsági előírás betartásával szerveznek a dolgozók egy ünnepi műsort, amelynek célja, hogy egy kis meghitt hangulatot varázsoljanak ellátottaknak, ennek a nehéz évnek a végén.
Gálig Erzsébet elárulta, hogy ez az év az utolsó számára intézményvezetőként, hiszen 15 év után búcsúzik az igazgatói feladatoktól, nem kívánta megpályázni újra a posztot.
– Most érkezett el az idő, hogy mással tudjak foglalkozni. Nehéz lesz, hiányozni fog, hiszen második családomnak tekintettem az intézményt – mondta el végezetül.
(Forrás: Félegyházi Közlöny - Z.A.)
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója
November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.
