Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Szeptember 24. 05:00, szombat | Életmód
Forrás: mti

Huszonöt éve végezték el az első veseátültetést Debrecenben

Huszonöt éve végezték el az első veseátültetést Debrecenben

Huszonöt évvel ezelőtt végezték el az első veseátültetést a debreceni 1. számú belgyógyászati klinikán, ebből az alkalomból tudományos ülést rendeztek pénteken a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában.

Asztalos László nyugalmazott főorvos, aki 1991. június 27-én hajtotta végre az első kadáver donoros (halott szervét felhasználó) veseátültetést és 2013-ig vezette a helyi transzplantációs tanszéket, felidézte: az 1980-as években emelkedett a veseelégtelenségben szenvedő betegek száma, s ezzel nőtt a vesepótló kezelések és a transzplantáció iránti igény.

Vezetésével 2013-ig több mint nyolcszáz ilyen beavatkozást végeztek el, s 2010 márciusában megtörtént az első élő donoros veseátültetés is Debrecenben - ismertette a főorvos.

Nemes Balázs, a tanszék jelenlegi vezetője elmondta: tavaly 62 volt, az idén várhatóan 50 veseátültetés lesz a debreceni klinikán, s jövő tavasszal, az ezredik vesetranszplantációt követően nemzetközi tudományos ülés keretében értékelik majd a szervátültetés hazai és külföldi helyzetét.

Magyarországon egyébként - tette hozzá - évente összesen 350 veseátültetést végeznek el, az általános várakozási idő három és fél év - tette hozzá az MTI érdeklődésére.

Damjanovich László egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem (DE) sebészeti intézetének igazgatója kiemelte, hogy az Auguszta klinikai tömbben, a szívsebészet mellett két új transzplantációs műtőt alakítottak ki, a betegek kezelését pedig korszerű körülmények között négy dializáló állomáson, egyágyas kórtermekben végzik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.

2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód

A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.

2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak

2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód

Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket

Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.