Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2018. December 09. 09:20, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Idén 56 alkotásból épült meg a Mézeskalács Meseváros

Idén 56 alkotásból épült meg a Mézeskalács Meseváros

Immáron ötödik alkalommal épül fel Advent idején a Mézeskalács Meseváros, melyeknek minden egyes darabját jótékonysági célzattal készítik a vállalkozó kedvű alkotók, és akik ily módon kívánnak segítséget nyújtani.

A szépen megkomponált mézes-mázos alkotásokat idén is tombolán sorsolják ki, az ebből befolyt összeget pedig ezúttal a Százszorszép Óvoda, a Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény és a Kiskun Múzeum kapja meg, akik fejlesztő játékokat szeretnének vásárolni a gyermekek számára.

- Rendkívüli a helyszín, mert az előző években mindig a Kiskun Múzeum adott otthont a mézeskalács mesevárosnak, idén viszont a múzeum felújítási munkálatai miatt más helyszínt kellett választanunk: a Petőfi Emlékházat – mondta el köszöntőjében Mészáros Márta múzeumigazgató.

Az igazgató asszony azt is elmondta, hogy az előző évekhez képest jóval több alkotás érkezett a felhívásra. Pontosan 56 mézes finomságból épült meg idén a Mézeskalács Meseváros, melyek között Félegyháza jellegzetes épületei (Ótemplom, Hattyúház, Kalmár kápolna, vasútállomás) mellett láthatjuk a korcsolyapályát is.

Az „édes kiállítást” dr. Ónodi Izabella a Szociális és Művelődési Bizottság elnöke e szavakkal nyitotta meg:
- Hagyományból épült hagyomány a kiskunfélegyházi mézeskalács meseváros. Az étel, az édesség, mely egyszerre műalkotás is immár, Kiskunféelgyháza városát és lakosait is szimbolizálja. A város életében az ünnepi készülődés már nemcsak a család melegét jelenti az örömteli mézeskalács sütéssel, hanem egyben egy édes kihívás is, hiszen évről-évre nagyon sokan figyelik a végeredményt, a cukormázas félegyházi épületeket a Kiskun Múzeum asztalain. Az idei év nemcsak jubileum, hanem egyben egy izgalmas helyszínváltozással egybekötött kiállítás. Édes teher a Kiskun Múzeum munkatársainak, hiszen egy nagy projekt részesei lehetnek az intézmény folyamatban lévő megújulásával. A mézeskalács készítők izgatottan várják a megújult Kiskun Múzeum megnyitását, hiszen azt is ízletes formába önthetik majd 2019. Adventjén.

Az ünnepélyes kiállítás megnyitót a Százszorszép Óvoda Foxi-Maxi csoportja színesítette karácsonyi előadásával.

A Mézeskalács Mesevárost december 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Petőfi Sándor Emlékházban, majd ezt követően a negyedik adventi gyertyagyújtás (december 22.) után fél 6-kor a Városháza előtt tombola sorsolás keretében fogják kisorsolni a meseváros minden ínycsiklandóan illatozó darabját.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.