Hírek
2020. Május 27. 08:38, szerda |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Így köszönhetjük meg a védőnők munkáját
Idén is jelölhetjük az Év védőnője díjra azokat a szakembereket, akiknek a munkája bár nagyon fontos, mégis kevés figyelmet kapnak.
Talán nincs is olyan ember ma Magyarországon, akinek az életében ne játszott volna szerepet egy védőnő, hiszen ott vannak, amikor a kismama pocakja kerekedik, segítenek felkészülni a gyermek fogadására, tanácsokkal látják el a leendő szülőket, segítik a gyermekágyas időszak alatt az anya-gyermek kapcsolat kialakulását, s akkor még nem is beszéltünk a családgondozói vagy az iskolákban végzett egészségmegőrző feladataikról. Magyarországon 1915. június 13-án Budapesten Stefánia belga királyi hercegnő védnökségével született meg az "Országos Stefánia Szövetség az Anyák és Csecsemők Védelmére", illete ezen belül a Védőnői Szolgálat. Nem véletlen tehát, hogy éppen ezen a nyári napon tartjuk a védőnők napját. Idén azonban, ahogyan a védőnők munkájára, úgy erre a napra is hatással van a koronavírus-járvány. Emiatt csupán szeptember 18-án tartják meg azt az ünnepséget, amelynek keretében átadják az Év védőnője díjat. A jelöléseket ugyanakkor már most is várják a szervezők.
Kik jelölhetnek és hogyan?
A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) által 2011-ben alapított díjra családok, szülők, diákok, iskolák, társszakmák képviselői, munkáltatók, de akár maguk a védőnők is jelölhetik kollégáikat hat kategóriában: nagyváros, kisváros, kistelepülés, iskolavédőnő, családvédelmi szolgálat, szakmai vezető. A javaslatokat írásban lehet leadni, s a szervezők azt kérik, az indoklásban személyes történeteiket is foglalják bele a jelölők, hogy ezeken keresztül mutathassák be azt az áldozatos munkát, melyet szinte "láthatatlanul" végeznek a védőnők. Hiszen sokszor csak az adott család vagy egyetlen személy tapasztalja csak meg egyszerre a szakemberek erőfeszítéseit. A jelöléseket július 31-ig lehet leadni írásban a MAVE címére (Magyar Védőnők Egyesülete - 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/B.) vagy elektronikusan a szervezet honlapján - ide kattintva.
A jelöléseket a szakmai bizottságon túl egy független bíráló bizottság, valamint a díj két jószolgálati nagykövete, Keresztes Ilona és Szőllősi Györgyi fogják elbírálni. Emellett immár negyedik éve indítanak közönségszavazást is, melyre bárki jelölhette a védőnőket, és szavazhat is egészen június 15-ig ide kattintva. A díjátadó szeptember 18-án lesz, ahol nemcsak az derül ki, hogy ki lett 2020 védőnője a szakma szemével, de az is, hogy ki nyerte a Facebookon futó közönségszavazást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
