Városlista
2025. május 29, csütörtök - Magdolna

Hírek

2018. Február 23. 07:52, péntek | Belföld
Forrás: mti

Így változtak a keresetek egyes régiókban

Így változtak a keresetek egyes régiókban

Továbbra is markáns bérkülönbség tapasztalható az ország egyes régiói között, ugyanakkor elindult egy korrekciós folyamat:

2017-ben ott nőttek leginkább a bérek, ahol a legalacsonyabbak voltak, míg a fővárosban a legkevésbé emelkedtek – olvasható a Világgazdaság csütörtöki számában.

Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében emelkedett legjobban az alkalmazásban állók havi nettó keresete tavaly, a Jászságban 16,9, Szabolcsban 16,3, Nógrádban 15,5 százalékkal haladták meg a kézhez kapott összegek tavaly év végén az egy évvel korábbi értéket. A fővárosban egy év alatt 10,9 százalékkal emelkedtek a nettó bérek, országos szinten ez a legalacsonyabb ütem – írta a lap a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.

A legkevesebb fizetést a szabolcsiak kapják, ott átlagosan 138 ezer forint volt a nettó kereset 2017 utolsó negyedévében. Békés megyében 146 ezer, Nógrádban csaknem 152 ezer, Borsodban 154 ezer forintot vihettek haza, Jász-Nagykun-Szolnok megyében mintegy 161 ezer forintot kerestek átlagosan tavaly év végén.

Továbbra is a fővárosban a legmagasabbak a fizetések, átlagosan 250 ezer forint a nettó kereset, Győr-Moson-Sopron megyében 204 ezer, Komárom-Esztergom megyében 194 ezer, Fejér megyében 190 ezer forint az átlagkereset – írta a Világgazdaság.

Címkék: fizetés, kereset, régió

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 29. 12:00, csütörtök | Belföld

NGM: lendületben a hazai turizmus - áprilisban több mint 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött a magyarország

A kormány azon dolgozik, hogy a dinamikusan bővülő hazai turizmus még intenzívebben járuljon hozzá a családok jólétéhez, a munkahelyteremtéshez és a vidéki turisztikai térségek fejlődéséhez -

2025. Május 29. 11:00, csütörtök | Belföld

Június 22-én lesz a Magyarország Szépe döntője a Duna csatornán

Bemutatták azt a húsz lányt, aki versenybe szállhat az idei Magyarország Szépe címért. A verseny döntőjét június 22-én élőben közvetíti a Duna csatorna.

2025. Május 29. 08:37, csütörtök | Belföld

Steiner Attila: geotermikus energiával helyeznék biztos alapokra a Liszt Ferenc Repülőtér energiaellátását

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér energiaellátását biztos alapokra szeretnék helyezni

2025. Május 29. 06:00, csütörtök | Belföld

MÁV: vasárnaptól meghosszabbított üzemidővel közlekednek a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok hétvégenként

Vasárnaptól a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok is csatlakoznak a hétvégenként érvényes új, éjszakai közlekedési rendhez - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán a MÁV-csoport honlapján.