Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2014. Május 20. 10:53, kedd | Helyi
Forrás: BAON

Ismét bombariadó van a Mercedes-gyárban

Ismét bombariadó van a Mercedes-gyárban

Bombariadó miatt ma délelőtt ismét ki kellett üríteni a kecskeméti Mercedes-gyárat.

A május 7-ei bombariadó után ma, május 20-án újabb fenyegetést kapott a Mercedes-gyár Kecskeméten. A bombával fenyegetőző ismeretlen telefonáló értesüléseink szerint ezúttal is a rendőrség ügyeletére telefonált. A rendőrség érdeklődésünkre megerősítette a bombariadó tényét, közlésük szerint megkezdték a gyár kiürítését és keresik a robbanóanyagot a gyár területén.

Információink szerint 9:40-kor még nem szólaltak meg a gyárban a szirénák, és még munkaállomásaikat sem kellett elhagyniuk a dolgozóknak, a kapukat azonban már bezárták, a rendőrökön kívül senki nem mehet be a gyárba.

10:05 Néhány perccel 10 óra után megkezdték a gyár teljes kiürítését. Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. marketing- és PR-vezetője érdeklődésünkre elmondta: a délelőtti gyártást leállították, a dolgozókat kiküldik a kapukon.

Úgy tudjuk egyébként, hogy egy műszakban körülbelül 180 Mercedes gördül le a gyártószalagról. A május 7-ei bombariadó miatt bekövetkezett termeléskiesést a Mercedes akkori közlése szerint be tudták, illetve tudják majd hozni a gyár dolgozói.

10:30 A műszak dolgozóit információink szerint hazaengedték.

A mai, illetve a május 7-ei ismeretlen telefonálót még keresik a rendőrök. Ha elfogják, mint az április 23-án a Kecskeméti Törvényszék felrobbantásával fenyegetőző férfit, vagy az április 13-án Kiskunfélegyházán az iskolai bombariadót csináló tinit, akkor közveszéllyel fenyegetés miatt kell majd felelnie a tettesnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.