Hírek
2020. Március 09. 09:43, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Szabó József
Ismét éremeső és félegyházi fölény a diák területi bajnokságon
A 10-11 évesek szabadfogásban, a 12-13 évesek kötöttfogásban küzdöttek meg az elmúlt hétvégén Gyomaendrődön, Dél-kelet Magyarország területi bajnokságán, ahol a tét az országos döntőbe való bejutás.
A Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzői alaposan kivették a részüket a sikerekből, ugyanis 9 bajnoki címet szereztek. A csapatból hárman két korosztályban is indulhattak és mindannyian sikeresek voltak az idősebbek között is. Az országos döntőbe 16-an jutottak tovább, ezzel négy megye versenyzői közül a legeredményesebbek lettek. Összesen 9 arany, 5 ezüst és 2 db bronzérmet nyertek.
Ezúttal kiemelkedett Hideg Balázs azzal, hogy korosztályában és az idősebbek között is győzni tudott mindkét fogásnemben a 32 kg-osok között.
A fiatalabbak között, 35 kg-ban Csillag Zalán jutott magabiztosan jutott döntőbe, ahol Hideg Zita várta, aki több fiút legyőzve jutott el idáig, de Zalánnal nem bírt, így előbbi első, utóbbi második lett.
A 42 kg-os Rácz Illés harmadik lett. Aranyérmet szerzett még két másik ifjú tehetség is: Tapodi Norbert az 50, Szécsényi Kornél pedig a 69 kg-osok között.
Az idősebbek kötöttfogásban versenyeztek, ahol további sikereket arattak a félegyháziak. Bajnokok lettek a következők: Bárány-Almási Tamás az 54, Karádi Roland az 58, Czakó Zoltán a 63 és Bátyai Dorián a 76 kg-osok között.
Ezüstérmesek: Makra Benjámin, Tapodi Norbert, Víg Noel és Borto Dominik. Még egy bronzérem is a tarsolyba került, ami Csillag Zaláné lett.
Csapatban Kiskunfélegyháza az első, Jászberény a második és az Orosházi BE lett a harmadik.
Edzők: Ván Jenő, Szabó József, Kelemen András, Polyák Dániel és Gyöngyösi Gergő
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 16:30, kedd | Helyi sport
Dobos Eszter az ország legjobbjai között – rangos díjat vehetett át Inárcson
2026. január 31-én Inárcson került megrendezésre a Magyar Lovassport Szövetség, azon belül pedig a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakágának éves díjátadó Gálája.
2026. Február 01. 21:58, vasárnap | Helyi sport
Félegyházi éremeső a Kelet-Magyarország Kupán a birkózóktól
Az elmúlt szombaton Miskolcon rendezték a Kelet-Magyarország Kupa szabadfogású birkózó versenyt, az U10, U11 és U13-as korosztályoknak.
2026. Január 26. 15:43, hétfő | Helyi sport
Éremeső Korondon: kilenc dobogós hely a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzőitől
Egy nagyszerűen sikerült hétvégén vannak túl a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzői.
2026. Január 23. 10:54, péntek | Helyi sport
Eredményes szereplés a soltvadkerti Grundbirkózó területi döntőn
A Grundbirkózó program területi döntőjét Soltvadkerten rendezték meg, ahol a térség több intézménye is képviseltette magát.











