A szépkorú asszonyt Balla László alpolgármester kereste fel otthonában, hogy városvezetésünk nevében virágcsokorral és Orbán Viktor miniszterelnökünk kézjegyével ellátott emléklappal ajándékozza meg e kivételes nap alkalmából.
Marika néni örömmel fogadta a kedves vendéget és szívesen mesélt az eltelt kilenc évtizedről, mely a sok-sok gond ellenére is harmóniában és tartalmasan telt családjának – kiváltkép húgának – köszönhetően, akivel jelenleg is együtt élnek.

A nyolctagú család életét számos betegség nehezítette. Marika néni 1944-ben nagyon súlyos gyermekbénulást kapott. Béla testvére pedig 12 évesen aknagyutacsot talált szántás közben, amit ebédelés közben az asztalnál szét akart szerelni, mert nem tudta mi lehet az. Felrobbant és leszakította jobb kézfejét. A szilánkok összevagdosták a mellét és hasát, a jobb kezét csuklóban le kellett vágni, mert a szilánkok összeroncsolták. Ő 17 évesen csontszarkómát kapott és 20 évesen meghalt. Marika néni 7 éves öccse TBC-t kapott, de kb. 14 évesen meggyógyult.

Marika néni nem kapott gyógykezelést, mert nem volt anyagi lehetősége a családnak.
Húsz évesen csak a 4 elemije volt, nem volt lehetősége elvégezni az iskoláit. Tehetetlen volt, de lassan javult az állapota. Végül egy idős tanítónéni unszolására és segítségével kezdett el tanulni magánúton és a testvére jegyzeteiből és tankönyveiből évente egyszer vizsgázott. Így szerezte meg az általános vizsgáit az ötödik osztálytól a harmadik gimnáziumig. Mivel érettségire nem tudott egyedül felkészülni, beiratkozott a dolgozók iskolájába. Már 27 éves volt, amikor tudomására jutott, hogy Pesten van olyan intézet, ahol gyógyítják a gyermekbénulást. Marika néni be is került ebbe az intézménybe, ahol másfél évet töltött. A főorvosnő azt mondta, hogy tragikus hanyagság, hogy csak 17 évre került szakorvoshoz.

Itt készítettek Marika néninek 2 db járógépet és ortopéd cipőt, amit addig használt, amíg a dereka annyira nem kezdett el fájni, hogy már nem tudott járni benne. Ekkor került végleg kerekesszékbe és teljesen elveszítette a járáskészségét. Miután hazajött Marika néni a kórházból, munkát keresett magának. Az első munkahelye a Postán volt, a második a Vendéglátó Vállalatnál, a harmadik pedig az Építőipari Szövetkezetnél. Összesen 23 évet dolgozott, így lett megy a nyugdíjalapja.

Mivel Marika néni a környezetében sok hasonló sorsú emberrel találkozott, ezért sorstársaival létrehozták a Kiskunfélegyházi Mozgássérültek Egyesületét, ahol 32 évig tevékenykedett. Összegyűjtötték a fellelhető betegeket, sérülteket a falvakban, tanyavilágban és örültek egymásnak, mert a magányos betegeknek nem volt lehetősége semmilyen kikapcsolódásra. Az egyesületek igyekeztek közös ünnepeket összehozni, így a névnapok és egy-egy jeles ünnep is jó alkalom volt az együttlétre. Ez nagyon tetszett a közösségeknek, hiszen amire egyedül nem volt esély, azt közösen megszervezték. Az állam is támogatta az egyesületet, így számos autóbuszos kiránduláson vehettek részt a tagok, a fürdőhelyek és színházi látogatások mellett, de kihasználták a lehetőséget mindenre, amire csak tudták.

Marika néni 1982-től 2000-ig minden évben el tudott utazni egy hónapos utókezelésre a hévízi Honvéd Üdülőbe, ekkor azonban a covid közbeszólt. A járvány ideje alatt szétesett az egyesületek nagy része, sokan eltávoztak az élők sorából, akik pedig megmaradtak, a bizonytalanság miatt nem mertek csoportosulni.

Marika néni élettörténete mindannyiunknak iránytű. Hiszen annak ellenére, hogy élete tele volt megpróbáltatásokkal, a szépkorú asszony sziklaszilárd - Istenbe vetett - hite mindig erőt adott neki és családjának ahhoz, hogy küzdjenek és kitartsanak, bármit is vet még eléjük a sors.

(Képek: Fantoly Mártony / Félegyházi Közlöny)