Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Augusztus 11. 16:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Szabad Föld

Jó hírek a tésztarajongóknak

Jó hírek a tésztarajongóknak

A KUTATÓK remek hírrel örvendeztették meg a minap a tésztarajongókat: addig vizsgálódtak, míg rájöttek, hogy a korábbi hiedelmekkel ellentétben a tésztaevés nem hizlal, sőt!

A tanulmány szerzői – mily meglepő – olaszok, ezért aztán felmerülhet bennünk a gyanú, hogy hazabeszélnek. Lássuk, mire alapozzák az állításukat.

Elterjedt nézet, hogy a tészta nem a megfelelő fogás annak, aki fogyni akar. Vannak, akik száműzik is az étrendjükből. A kutatás eredményeinek fényében elmondhatjuk, hogy ez helytelen. A tésztaevés nem függ össze a túlsúllyal, sokkal inkább az ellenkezője igaz: több mint 23 ezer ember testméreteinek és táplálkozási szokásainak elemzésekor azt tapasztaltuk, hogy a tésztafogyasztás vékonyabb derékbőséget, jobb derék-csípő arányokat és egészségesebb testtömegindexet eredményez – adta hírül George Pounis, a kutatás egyik szakértője.

Márpedig ami lisztből készül, az hizlal is – vitatkozhatnának a kétkedők. Akkor vajon minek tudható be, hogy az utóbbi években a nyugati világban terjedő elhízásjárvány ellenére a taljánok közül mégis kevesebben küzdenek súlyproblémákkal, mint például mi, magyarok?

A megoldás kulcsát a mediterrán étrendben kell keresnünk, aminek egyik alapvető és szinte napi rendszerességgel az asztalra kerülő fogása kétségtelenül a tészta, de: az olaszok emellett rengeteg zöldséget, friss húst, halat és kevés kenyeret esznek. Vagyis az étrendjük majdnem olyan, mint egy fogyókúra, ám nem csupán ideig-óráig, hanem egész életen át tart.

Lássuk, milyen szabályokhoz kell tartania magát annak, aki a mediterrán étrendet követné:

  • A nyersanyagok közül részesítse előnyben a zöldségeket, gyümölcsöket, a tésztát, a rizst, a gabona-, bab- és dióféléket, valamint a krumplit.
  • Törekedjen arra, hogy mindig az idénynek megfelelő zöldséget és gyümölcsöt fogyassza, mert azokban kevesebb a vegyszermaradvány és sokkal több a vitamin.
  • Az ételek elkészítéséhez használjon jó minőségű olívaolajat.
  • Vegye fel a napi étrendjébe a zsírszegény joghurtot és sajtot.
  • Vörös húsok helyett fogyasszon inkább szárnyast és halat, tojást pedig csak mértékkel, hetente legfeljebb négyet-ötöt.
  • Desszertnek elsősorban friss gyümölcsöt válasszon, az egyéb édességek csábításának hetente legfeljebb egyszer-kétszer engedjen.
  • Kevéske vörösbort is javasolt elkortyolni az ebédhez: a férfiaknak napi 1-2, a nőknek 1 pohárnyit, de ez természetesen nem kötelező.

MELYIKET VÁLASSZAM?
Általánosságként elmondható, hogy a könnyedebb tésztafajtákat a folyósabb, tejszínes mártásokhoz használjuk, míg az erőteljesebbeket a testesebb, sűrűbb paradicsomos szószokhoz. Az orsó, tollhegy vagy kerek alakú tészta remekül passzol a nagyobb zöldség- vagy húsdarabokat tartalmazó mártásokhoz, ragukhoz, míg a spagetti vagy makaróni pedig a selymesebb, homogénebb szószokhoz.

FŐ AZ EGÉSZSÉG
A kutatások azt mutatják, hogy a Földközi-tenger mentén fekvő országok lakóinak körében jóval alacsonyabb a szív- és érrendszeri, valamint a krónikus megbetegedésekben szenvedők aránya. A mediterrán étrend a daganatos betegségek és a diabétesz kialakulásának kockázatát is csökkenti.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.