Hírek
2016. December 23. 14:55, péntek |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Jön az élethosszig hatékony influenzaoltás
Az influenza lázzal, köhögéssel, izomfájdalmakkal járó vírusos megbetegedés, amely ellen létezik ugyan védőoltás – többféle is –, azonban beadását évente ismételni kell
ezért sokan vitatják hatékonyságát. Egy nemzetközi kutatócsoport most egy olyan vakcina kifejlesztésén dolgozik, amely az ember számára – akár – élethosszig tartó védelmet is biztosíthat a vírus ellen. Eredményeiket a rangos tudományos lapban, a Science-ben publikálták.
Az újabb és újabb influenza elleni vakcinák megjelenésének biológiai háttere az, hogy a vírus két antigénje, a H (hemagglutinin) és az N (azaz neuraminidáz) nagyon változatos – magyarázta a Kossuth Rádió Közelről című műsorában Falus András akadémikus, az Eduvital egyik alapítója.
A vírus állandóan változtatja a külsejét, így próbálja az immunválasz őt elpusztító hatását elkerülni. A hemaggglutinin, vagyis a H-antigén egy feji és egy törzsi részből áll, ennek változékony része, amivel a vírus védekezni próbál, az maga a feji rész.
Mindenfajta influenzavírus ellen hatékony lehet
A kutatók nemrégiben – úgy tűnik, nagy sikerrel – géntechnológiai eljárással létrehoztak egy feji résztől megfosztott hemagglutinin molekulát, és ezzel próbáltak immunizálni, vagyis védőoltásra használható ellenanyagot előállítani.
A kutatás jelenlegi állása szerint a törzs ellen létrehozott immunszérum, amit védőoltásként lehet felhasználni, avagy maga a lefejezett hemagglutinin molekula olyan vakcina, amire a szervezet olyan típusú immunválaszt produkál, ami mindenfajta influenzavírus ellen hatékony.
Élethosszig tartó immunizálás?
Kis eufemizmussal kifejezve életre szóló, de legalábbis nagyon hosszú ideig tartó immunizálást jelent – szögezte le Falus András.
Az akadémikus úgy véli, hogy miután az influenzavírus rendkívül elterjedt és az általa okozott betegségek sok embert érintenek, akár hónapok alatt megjelenhet a kutatás eredménye (az állatokon végzett tesztek után) az embergyógyászatban is.
Falus András a műsorban azt hangsúlyozta: ő maga erősen „oltáshívő”, szerinte a védőoltásellenes lobbi rengeteg ember megbetegedését okozza, éppen ezért úgy gondolja, hogy ha nem is kerül forgalomba mostanában az új szérum, a rendelkezésre álló védőoltásokat mindenképpen érdemes beadatni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
