Hírek
2017. Augusztus 23. 11:20, szerda |
Helyi
Forrás: index.hu
Jönnek az új 1000 forintos bankjegyek

2018. október 31-ig lesz használható a régi 1000 forintos, derült ki a Magyar Nemzeti Bank szerdai sajtótájékoztatóján.
Az új ezer forintost jövő év március elsején vezetik be, azon továbbra is Mátyás király képe lesz látható - tette közzé nemrégiben az index internetes hírportál.
Az új ezres kibocsátása két lépcsőben történik. Először a holnaptól, augusztus 24-től az új 1000 forintosok törvényes fizetési eszközzé válnak, majd féléves felkészülési idő után a bankjegyek forgalomba is kerülnek.
Az MNB 2014 óta cseréli folyamatosan a régi bankjegyeket. A régi papírpénzek közül lehet még használni a húszezreseket, de ezeket is csak az év végéig. A régi 10 000 forintosok továbbra is korlátozások nélkül használhatók a készpénzforgalomban, bevonásukról az MNB később hoz döntést.
Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke elmondta, az új ezres hamisításbiztos lesz. A dizájnosabb kinézeten és a plusz biztosítékokon kívül azonban a régi ezres szinte olyan lesz, mint a régi: igaz, a hologram kikerült a bal szélre, és biztonsági okokból élesebben megrajzolt lesz.
A valódiság azonosításának érdekében továbbá több festék is kerül a bankjegyekre. Új elemként egy színváltós Corvin-holló is kerül Mátyás király feje mellé, az ezres UV-fényben is könnyen azonosítható lesz. A bankjegy hátoldala változatlanul a visegrádi Herkules-kutat ábrázolja.
Az MNB bankjegycseréjének már bőven érződik a hatása: a jelenleg forgalomban lévő összes bankjegy kétharmada már új, az ötezresek 80 százalékát, a kétezresek 86 százalékát már lecserélték.
Az MNB az új bankjegyekre való átállást az arról szóló szórólapok terjesztésével, kiskereskedelmi pénztárosok ingyenes bankjegyismereti képzésével, valamint technológiai támogatással segíti. A képzésen az MNB szerint évente 4000 eladó vesz részt.
A régi bankjegyeket egyébként nem kell annyira sietősen cserélni: a hitelintézetek és a posták még három évig, az MNB pedig a következő húsz évben, 2037-ig cseréli ingyenesen új bankjegyre a régieket. A bankjegyújítás 4-5 milliárd forintba kerül majd a jegybank előzetes kalkulációja szerint.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 21:41, péntek | Helyi
Visszatért régi iskolájába Trungel-Nagy Zalán, hogy inspirálja a diákokat
A Platán Utcai Általános Iskola 8.a osztálya különleges vendéget fogadhatott Tarjányi Xénia osztályfőnök meghívására a Boldogságóra keretében: Trungel-Nagy Zalán, az iskola volt diákja látogatott el hozzájuk.
2025. Szeptember 12. 10:59, péntek | Helyi
Vasárnap tartják az állat- és kirakodóvásárt Félegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2025. szeptember 14., (vasárnap).
2025. Szeptember 11. 08:48, csütörtök | Helyi
Keresünk fenyőt a város karácsonyfájához
A Polgármesteri Hivatal az elmúlt évekhez hasonlóan várja azok a jelentkezését, akiknek olyan kivágásra szánt fenyőfája van, amely méltó lehet a város karácsonyfájának.
2025. Szeptember 10. 21:27, szerda | Helyi
Közlekedési és parkolási rend változások a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál idején
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Művelődési Központ és az Integrál Zrt. 2025. szeptember 12-13. között rendezi meg a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivált.