Hírek
2015. December 31. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: hvg
Jóval az iPhone 7 előtt jöhet az új, 4”-es új iPhone
Újabb és egyre megbízhatóbbnak tűnő híresztelések láttak napvilágot az új, kisebb iPhone-modellről.
A China Mobile prezentációjából származó, és többek között a MyDrivers által közzétettek szerint 2016 áprilisában dobja – először kínai – piacra az Apple a 4”-es új iPhone-t.
Bár a képen jobbra felül nehezen olvasható a szöveg, az Apple Insider megerősítette, hogy az Apple szó áll ott, s még az április hónapot is megemlítik. A kínai oldalon ugyan iPhone 7c-ről beszélnek, azonban nem túl valószínű, hogy erről a modellről van szó. Az Apple ugyanis mindig ősszel rukkol ki zászlóshajói új változatával, azaz az iPhone 7 is előreláthatólag kövő ősszel jelenik meg, így nem túl reális, hogy már tavasszal megjelentetné az iPhone 7c-t.
Jóval biztosabbnak tűnik, hogy a már sokat emlegetett iPhone 6c-ről van szó, különösen, hogy a már sokat emlegetett új 4”-es telefon sok olyan komponenst tartalmaz, mint az iPhone 6 és az iphone 6s. Arról is hallani, hogy az iPhone 6c-ben A9-es processzor lesz és támogatni fogja az Apple Pay-t. Nem lenne viszont benne 3D Touch nyomásérzékelő. Fém háza volna, így prémiumérzetet keltene. Tulajdonképpen az iPhone 5s-t váltaná ki az 500 dolláros árkategóriában.
Az Apple egyébként márciusra tervez egy eseményt, feltehető, hogy ott jelenti be ezt a telefont a második generációs Apple Watchcsal együtt. A KGI Securities jól ismert elemzője, Ming-Chi Kuo is úgy véli, hogy 2016 első felében jelenik meg az új 4”-es iPhone.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
