Hírek
2014. December 19. 18:42, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
Karácsonyi gyermekdélután a Gimnáziumban
Énekes, zenés, játékos karácsonyi készülődésre invitálta ma (december 19-én) a Kiskunfélegyházi Babtista gyülekezet a gyerekek
Énekes, zenés, játékos karácsonyi készülődésre invitálta ma (december 19-én) a Kiskunfélegyházi Babtista gyülekezet a gyerekek.
17 órától már nagy volt a nyüzsgés a teremben, mert mindenki izgatottan várta a hangtechnika összeállítását, hogy elkezdődhessen a zenés műsor. A sok ügyes kéz pillanatok alatt megoldotta a mikrofonok üzembe helyezését, majd az est házigazdája megnyitotta a rendezvényt.
A gyerekek szájtátva figyelték az érdekes történetet, melyből kibontakozott a karácsonyi ünnep miértje. Sok apróság előtt már nem volt ismeretlen a Szent Este fogalma és örömmel osztották meg tudásukat a többiekkel. Ezeknek a gyerekeknek már nem csak az ajándékozásról szól a Szeretet Ünnepe, hanem Jézus születéséről és a legynagyobb öröm számukra, hogy együtt a család békében és boldogságban.
A hangulatról és az önfeledt szórakozásról a Kecskeméti Baptista Gyülekezetből érkező gitáros fiú és fuvolával közreműködő leány gondoskodott. A gyerekek pedig felállva tapsolták meg produkciójukat.
Ezt követően lehetőség nyílt az asztaloknál karácsonyi díszek és ajándékok készítésére, kéműveskedésre, sőt sportos játékokra is. A büfé pultoknál üdítő és ásványvíz szolgált szomjoltóul, és egy kis harapnivalóval - pogácsával - is kedveskedtek a megjelenteknek. Utóbbit a Fornetti Kft. szolgáltatta a renezvény támogatójaként. A kellemes és mozgalmas délután végén pedig minden gyermek egy-egy aprócska ajándékot kapott, hogy emlékezzen erre a fantasztikus hangulatban eltelt délutánra.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












