Hírek
2015. December 17. 20:57, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Karácsonyi Ünnepség a Százszorszép Óvodában
Ma (december 17-én) tartotta, a Darvas téri Százszorszép Óvoda Karácsonyi Ünnepségét.
Az ünnepséget évről-évre megrendezik az intézmény óvónői. Ezúttal is teltházzal zajlott az este, sokan egészen pici gyermekükkel is ellátogattak az ünnepi előadásra. Az óvoda vezető óvónői Tóth Ervinné Fricska Gyöngyi és Kormányos Márta óriási energiával készültek az estre, és a várt siker nem maradt el.
A fellépők sorát Kapus Diána kezdte meg, aki 8 éve foglalkozik énekléssel, zeneszerzéssel. Zeneszerzői munkásságából kaphattak ízelítőt a megjelentek. Diána József Attila Karácsony című versét és Ady Endre Téli rege című költeményét zenésítette meg erre az alkalomra. A szintetizátoros kísérettel előadott dalok osztatlan sikert arattak a közönség soraiban.
A zeneszerző növendék után Doroghy Zsuzsi a Móra Ferenc Gimnázium végzős diákja adott elő két dalt: a Nox együttes Téli dalát és Csondor Kata Hóban ébred című énekét. Szintén a Móra Ferenc Gimnázium tanulója Vízhányó Anna is csodálatos dalokat hozott a közönségnek. Ő Wolf Kati Karácsonyi álom című dalát és Halász Judit Karácsony ünnepén című énekét adta elő.
Az énekek után a hangszerek is szerepet kaptak az esten. Jankovszky Sára 15 éve zongorázik és klarinétozik a Félegyházi Koncert Fúvós Zenekarban és erre az alkalomra klarinéton előadott művekkel szórakoztatta a közönséget. A Pásztorok, pásztorok… című mű után az Ó gyönyörű szép… kezdetű éneket trillázta el fúvós hangszerén, majd a Mennyből az angyal című dalt kezdte el játszani a gyerekek nagy örömére, mert szinte kivétel nélkül énekeltek a muzsikaszóra. Aki pedig nem tudta pontosan a szöveget, az dúdolta.
Az utolsó előadó Varga Katica volt, a Kárpátaljai Crédó együttes tagja. Ő 20 éve foglalkozik énekléssel és két dalt hozott magával az ünnepségre. Az egyik a Szent karácsony eljött, a másik pedig a Van remény. Mindkét éneket gitárzenével kísérete és ez még meghittebbé, ünnepibbé tette előadását.
Az est fináléja pedig az Óvónénik kórusának fellépése volt, akik a Polár Expressz animációs film ismert betétdalát, Pintér Béla: Gyere el a jászolhoz című dalát s végül Zséda: Szürke patás című dalát adták elő.
A zene mellett a mesés játék is helyet kapott a Manócska csoport gyermekeinek előadásában, akik rénszarvas agancsokkal és pirosra festett orrocskával adták elő táncocskájukat a közönségnek. A megérdemelt taps után mind az óvónők, mind pedig a fellépő gyerekek csillagszóróval köszöntötték karácsony ünnepét. A villanyoltás után csak a szikrázó csillagocskák világították be a helyiséget, s ez oly meghitté és varázslatossá tette az estét, hogy szinte úgy érezték a jelenlévők, tényleg Karácsony este van.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












