Hírek
2016. December 24. 09:03, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Karácsonykor ráébredünk, hogy fontosak vagyunk Istennek
A karácsony bizalommal és reménnyel tölti be életünket, mert ilyenkor újra és újra rádöbbenünk, hogy fontosak vagyunk Istennek - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek.
Erdő Péter kiemelte: az emberi élet nem homokvár, amelyet nyom nélkül fúj el szél, hanem egy nagy terv része, és ebben a tervben Isten számít a "mi együttműködésünkre is".
Jézus, a győztes hadvezérként, királyként várt megváltó azért lépett gyönge gyermekként a világba, mert az emberlét teljességét akarta elfogadni annak minden gyöngeségével. Vállalni akarta azt a kockázatot is, hogy "nekünk embereknek szükségünk van egymás segítségére és szeretetére" - mondta a bíboros.
Úgy fogalmazott: "Mi tehát Istennel élünk szeretetkapcsolatban, ezért érdemes bizakodnunk, hogy mindennek van értelme az életünkben, és ezért kérhetjük reménytelen helyzetekben is az ő segítségét."
Erdő Péter kitért arra is: Krisztus második eljövetele a kereszténység számára ugyanúgy a történelmet értelmező nagy esemény, mint a betlehemi gyermek megszületése. Amikor majd Jézus újra eljön, hogy irgalmas és mindenható bíróként megvonja a világtörténelem mérlegét, minden a helyére kerül. Jézus ereje és világossága rendet rak a történelemben: meglesz a helyük a gaztetteknek és a szenvedésnek, a jóságnak és az el nem ismert értékeknek is. Elrendezi majd az emberiség minden szépségét és gyengeségét, erényét és hibáját, és ezzel összefogja az egész emberi közösséget.
A bíboros hozzátette: Isten fölötte áll a térnek és az időnek, ezért az ő szempontjából a megtestesülés, a megváltás és a történelem vége "egyetlen nagy szerető akaratot jelent", a teremtett világ azonban az időben bomlik ki.
Isten jó pedagógusként időt adott az emberiségnek, hogy felkészülhessen Krisztus eljövetelére, majd "tovább vezet minket az üdvtörténet egy olyan szakaszán, ahol a búza együtt növekszik a konkollyal, ahol az Isten országa már jelen van, de még nem jelenik meg nyilvánvaló módon mindenki előtt. Ebben az érési folyamatban vagyunk mi Isten munkatársai, és ez teszi különösen nagyszerűvé az ember életét" - jelentette ki Erdő Péter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.
