A szakértők lebegő szorongásként aposztrofálják azt a bizonytalanságot és aggódást, ami több mint egy éve, a koronavírus-járvány kirobbanása óta a legtöbb ember mindennapjait áthatja. Ennek tünetei nagyon hasonlóak lehetnek bizonyos mentális betegségekéihez, ám fontos, hogy a két állapotot meg tudjuk különböztetni egymástól.

A mindennapokat átszövő szomorúság, düh és szorongás, az egészség, a biztonság és a jövő miatti aggódás, kevesebb vagy épp többalvásés evés, a munkahelyi teljesítmény zavarai és az életöröm elvesztése - ezek azok az intő jelek, amik alapján egy pszichológus szakemberben felmerülhet a depresszió gyanúja. Legalábbis a közelmúltig így volt, az elmúlt egy évben azonban, mióta a koronavírus-járvány világszerte mindenki életét fenekestül felforgatta, olyanok is megtapasztalhatták a fent említett panaszokat, akik nem küzdenek mentális betegségekkel.

A pandémia idején ugyanis teljesen normális, hogy az átlagosnál jóval több szorongással telnek a napjaink. A fertőzéstől való félelem, a szeretteink féltése, a mindenhonnan ránk ömlő (többnyire rossz) hírek önmagukban is extra mentális terhelést jelentenek, amit csak tovább fokoz a karantén miatti bezártság, a személyes kapcsolatok hiánya, az otthoni munkavégzés vagy éppen a digitális oktatás jelentette kihívások... De vajon hol húzódik a határ a járvány miatti "egészséges" szorongás és a komolyabb mentális betegségek között? A Self magazin klinikai szakpszichológusa, Jessica Gold arra kereste a választ, honnan ismerhetjük fel a valódi bajt, és mikor kell szakértőhöz fordulni a panaszainkkal?

A szorongás és a depresszió nem ugyanaz

Bár a laikusok számára szinonimáknak tűnhetnek, a szorongás és a depresszió két eltérő állapot. Mint minden (fizikai és mentális) betegségnek, úgy ezeknek is megvannak a klasszikus tünetei, amelyek alapján a mentálhigiénés szakember felállíthatja a diagnózist. Ilyen lehet például súlyos depresszió esetében a tartós lehangoltság, kedvetlenség, a szűnni nem akaró kimerültség, a koncentrációs zavarok, a korábban szeretett hobbik iránti érdeklődés elvesztése, vagy a szokottnál jóval kevesebb, illetve több evés és alvás. A generalizált szorongásos zavarra ezzel szemben a túlzott aggodalom, nyugtalanság, izomfeszültség, valamint az alvás- és koncentrációs zavarok a jellemzőek. Természetesen egyénenként eltérő lehet a mentális problémák megjelenése, illetve nem szabad figyelmen kívül hagyni a tünetek intenzitását és időtartamát sem - épp ezért a diagnosztizálás a szakember feladata, az érintetteknek (vagy a rokonoknak, barátoknak) csupán azt kell felismerni időben, hogy mikor szükséges pszichológushoz fordulni a tüneteikkel. Az öndiagnózistól azért is kell tartózkodni, mert az életben számos olyan nehéz helyzet és változás következhet be (legyen az egy munkahely elvesztése, válás, egy súlyos betegség vagy egy szerettünk halála), amely intenzív érzelmi reakciót vált ki belőlünk - ám ez korántsem jelenti biztosan azt, hogy szorongással vagy depresszióval küzdünk. A világjárvány is egy ezek közül a stresszorok közül, a különbség csupán annyi, hogy ez egyszerre nagyon sok embert érint.

Innen tudhatjuk, hogy kell a segítség

Való igaz, hogy a koronavírus-járvány ideális feltételeket biztosít az eddig esetlegesen lappangó mentális problémák felszínre töréséhez, de ez nem jelenti azt, hogy önmagában elegendő ahhoz, hogy mentális betegséget váltson ki. A szakember a panaszainkon túl a genetikai tényezőket, a gyermekkori tapasztalatokat, a személyiségjellemzőket és a családban esetlegesen előforduló mentális betegségeket figyelembe véve állítja fel a diagnózist - ám ezt csak akkor tudja megtenni, ha bizonyos tünetek esetén a segítségét kérjük. Jessica Gold szakpszichológus szerint az alábbi három kérdést érdemes mérlegelni magunkban, mielőtt segítséget kérnénk.

Mióta tapasztaljuk a tüneteket?

Több mint egy éve tart a világjárvány, ezért nem meglepő, ha időről időre felülkerekedik rajtunk a borúlátás és a kedvetlenség. Ilyenkor azt kell felmérni, hogy pontosan mennyi ideig tartanak a negatív periódusok. Minél hosszabb ideig érezzük megszakítás nélkül a rosszkedvet és az egyéb tüneteket, annál valószínűbb, hogy valamilyen mentális probléma állhat a háttérben. Különösen az alvás és az evés zavarait monitorozzuk (akár fel is jegyezhetjük egy naplóba, mikor aludtunk jól/rosszul, melyik nap mennyit ettünk), ez segít pontosan nyomon követni, milyen régóta állnak fenn a panaszok.

Mennyire befolyásolják az életminőségünket?

A jelenlegi helyzetben nehéz felmérni, hogy egy-egy tünet mennyire avatkozik bele a mindennapi rutinunkba, hiszen a járvány a legtöbbet életét szinte teljesen átírta. De érdemes végiggondolni, hogy a lehangoltság és a szorongás befolyásolja-e a munkahelyi vagy iskolai teljesítményünket, az emberi kapcsolatainkat, valamint a szabadidős tevékenységeinket. Intő jel lehet, ha az eddigi munkánk elvégzéséhez több időre van szükségünk, mert nehezen fókuszálunk, ahogy az is, ha az ingerlékenységünket a párkapcsolatunk vagy a baráti kapcsolataink is megsínylik. Nézzük meg a hobbijainkat is: van-e most olyan elfoglaltság, amiben igazán örömünket leljük, vagy a korábbi kedvenc tevékenységeinket is mellőzzük mostanában?

Javul vagy romlik a helyzet?

A tünetek súlyossága valamennyire relatív, de vannak olyan esetek, amikor egyértelműen elkél a szakértő segítség. Ilyen az, amikor például már a mindennapi tevékenységek (például az ágyból felkelés vagy a fogmosás) is nehezünkre esnek. Szintén azonnali segítségre van szükségünk, ha önkárosító, akár öngyilkossági gondolatok fordultak meg a fejünkben. De intő jel lehet az is, ha a korábban csak ritkán jelentkező pánikrohamok hirtelen napi vagy heti rendszerességgel törnek ránk. Segíthet, ha magunkban egy skálán próbáljuk értékelni, mennyire rosszak a tüneteink, és ha hetek múltán sem javul, netán még inkább súlyosbodik a helyzet, ne várjunk tovább, kérjünk segítséget!

A szorongás és a depresszió nem ugyanaz

Bár a laikusok számára szinonimáknak tűnhetnek, a szorongás és a depresszió két eltérő állapot. Mint minden (fizikai és mentális) betegségnek, úgy ezeknek is megvannak a klasszikus tünetei, amelyek alapján a mentálhigiénés szakember felállíthatja a diagnózist. Ilyen lehet például súlyos depresszió esetében a tartós lehangoltság, kedvetlenség, a szűnni nem akaró kimerültség, a koncentrációs zavarok, a korábban szeretett hobbik iránti érdeklődés elvesztése, vagy a szokottnál jóval kevesebb, illetve több evés és alvás. A generalizált szorongásos zavarra ezzel szemben a túlzott aggodalom, nyugtalanság, izomfeszültség, valamint az alvás- és koncentrációs zavarok a jellemzőek. Természetesen egyénenként eltérő lehet a mentális problémák megjelenése, illetve nem szabad figyelmen kívül hagyni a tünetek intenzitását és időtartamát sem - épp ezért a diagnosztizálás a szakember feladata, az érintetteknek (vagy a rokonoknak, barátoknak) csupán azt kell felismerni időben, hogy mikor szükséges pszichológushoz fordulni a tüneteikkel. Az öndiagnózistól azért is kell tartózkodni, mert az életben számos olyan nehéz helyzet és változás következhet be (legyen az egy munkahely elvesztése, válás, egy súlyos betegség vagy egy szerettünk halála), amely intenzív érzelmi reakciót vált ki belőlünk - ám ez korántsem jelenti biztosan azt, hogy szorongással vagy depresszióval küzdünk. A világjárvány is egy ezek közül a stresszorok közül, a különbség csupán annyi, hogy ez egyszerre nagyon sok embert érint.

Innen tudhatjuk, hogy kell a segítség

Való igaz, hogy a koronavírus-járvány ideális feltételeket biztosít az eddig esetlegesen lappangó mentális problémák felszínre töréséhez, de ez nem jelenti azt, hogy önmagában elegendő ahhoz, hogy mentális betegséget váltson ki. A szakember a panaszainkon túl a genetikai tényezőket, a gyermekkori tapasztalatokat, a személyiségjellemzőket és a családban esetlegesen előforduló mentális betegségeket figyelembe véve állítja fel a diagnózist - ám ezt csak akkor tudja megtenni, ha bizonyos tünetek esetén a segítségét kérjük. Jessica Gold szakpszichológus szerint az alábbi három kérdést érdemes mérlegelni magunkban, mielőtt segítséget kérnénk.

Mióta tapasztaljuk a tüneteket?

Több mint egy éve tart a világjárvány, ezért nem meglepő, ha időről időre felülkerekedik rajtunk a borúlátás és a kedvetlenség. Ilyenkor azt kell felmérni, hogy pontosan mennyi ideig tartanak a negatív periódusok. Minél hosszabb ideig érezzük megszakítás nélkül a rosszkedvet és az egyéb tüneteket, annál valószínűbb, hogy valamilyen mentális probléma állhat a háttérben. Különösen az alvás és az evés zavarait monitorozzuk (akár fel is jegyezhetjük egy naplóba, mikor aludtunk jól/rosszul, melyik nap mennyit ettünk), ez segít pontosan nyomon követni, milyen régóta állnak fenn a panaszok.

Mennyire befolyásolják az életminőségünket?

A jelenlegi helyzetben nehéz felmérni, hogy egy-egy tünet mennyire avatkozik bele a mindennapi rutinunkba, hiszen a járvány a legtöbbet életét szinte teljesen átírta. De érdemes végiggondolni, hogy a lehangoltság és a szorongás befolyásolja-e a munkahelyi vagy iskolai teljesítményünket, az emberi kapcsolatainkat, valamint a szabadidős tevékenységeinket. Intő jel lehet, ha az eddigi munkánk elvégzéséhez több időre van szükségünk, mert nehezen fókuszálunk, ahogy az is, ha az ingerlékenységünket a párkapcsolatunk vagy a baráti kapcsolataink is megsínylik. Nézzük meg a hobbijainkat is: van-e most olyan elfoglaltság, amiben igazán örömünket leljük, vagy a korábbi kedvenc tevékenységeinket is mellőzzük mostanában?

Javul vagy romlik a helyzet?

A tünetek súlyossága valamennyire relatív, de vannak olyan esetek, amikor egyértelműen elkél a szakértő segítség. Ilyen az, amikor például már a mindennapi tevékenységek (például az ágyból felkelés vagy a fogmosás) is nehezünkre esnek. Szintén azonnali segítségre van szükségünk, ha önkárosító, akár öngyilkossági gondolatok fordultak meg a fejünkben. De intő jel lehet az is, ha a korábban csak ritkán jelentkező pánikrohamok hirtelen napi vagy heti rendszerességgel törnek ránk. Segíthet, ha magunkban egy skálán próbáljuk értékelni, mennyire rosszak a tüneteink, és ha hetek múltán sem javul, netán még inkább súlyosbodik a helyzet, ne várjunk tovább, kérjünk segítséget!