Hírek
2016. Október 17. 08:12, hétfő |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Kártyáról fizethető egészség - Számoljuk ki: mit fedez havi ötezer forinttal?
Kiszámolta valaha, évente mennyit költ a saját és családja egészségére? A WHO adatai szerint 2014-ben az összes egészségügyi kiadás 34 százalékát a háztartások állták, ráadásul túlnyomó részben zsebből.
Ezen az anyagi terhen könnyít az előtakarékosság.
Havi néhány ezer forintból évek alatt jelentős összeg gyűlhet össze az egészségpénztári számlán, amelyből akár az e nélkül elérhetetlennek tűnő magánorvosi ellátást is finanszírozhatjuk.
Sőt a magánbefizetéseket az állam is gyarapítja adójóváírással, amely összeg levonás nélkül a patikás pénztártag egészségre költhető forintjait növeli. A hatályos szabályok szerint az évente visszaigényelhető adókedvezmény akár 150 ezer forint is lehet, amely az egyéni befizetés – vagy a pénztártag javára teljesített munkáltatói adomány – után járó 20 százalékos, a számlán lévő, fel nem használt összeg 24 hónapos lekötése utáni 10 százalékos, valamint a prevenciós céllal igénybe vett pénztári szolgáltatás után járó, szintén 10 százalékos szja-jóváírásból állhat össze – írta meg a Piac és Profit.
Ha például minden hónapban ötezer forintot teszünk be az egészségpénztári számlánkra, egyetlen fillért sem kötünk le, és prevenciós célú szolgáltatást sem veszünk igénybe az adott évben, az állam 12 ezer forinttal fogja kiegészíteni a megtakarításunkat. Ahhoz, hogy 150 ezer forintot írjanak jóvá a számlánkon, 750 ezer forintot kell 2016. december 31-ig befizetnünk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
