Hírek
2017. December 20. 09:34, szerda |
Helyi
Forrás: HIROS.HU
Kecskeméten végzik majd az újrainduló katonaipilóta-képzés orvosi vizsgálatait
Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison
– mondta a szolnoki helikopterbázis parancsnoka az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. Az ehhez szükséges orvosi vizsgálatokat Kecskeméten végzik majd.
Koller József közölte: a képzés beindítását, a leszerelő katonai pilóták pótlása, illetve az új repülőeszközök hadrendbe állítása teszi szükségessé.
Elmondta: a négyéves képzés után a hallgatók vadászpilótává, szállítógép- és helikopterpilótává válhatnak.
Kétéves általános tanulmányokat követően Szolnokon kapnak gyakorlati képzést a hallgatók. Ott 220 órás repülési tapasztalatot szereznek a diploma megszerzéséig – tette hozzá.
A dandártábornok a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden arról szólt, hogy a pilótaképzés 15-20 hallgatóval indul 2018-ban.
A bejutás legfontosabb feltétele a kifogástalan egészségi állapot. A háromnapos vizsgálatot Kecskeméten végzi a honvédség orvosi bizottsága - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
