Hírek
2018. Július 10. 15:47, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Kedvenc nótájával köszöntötték fel
Ma (július 10-én) ünnepelte 90. születésnapját Petróczi Gábor.
Városvezetésünk nevében Rosta Ferenc alpolgármester köszöntötte őt fel a Nádasdy utcai Idősek Otthonában egy csokor virággal és miniszterelnökünk, Orbán Viktor által aláírt oklevéllel.
Az alpolgármester mellett az intézmény vezetője, dolgozói és Gábor bácsi lakótársai is sorra járultak a szépkorú elé, hogy ajándékaikkal elhalmozzák őt, valamint meglepetésként kedvenc nótája is felcsendült.
Az ünnepségen Gálig Erzsébet a Szivárvány Személyes Gondoskodást nyújtó Intézmény vezetője is elmondta szívből jövő jókívánságait Gábor bácsinak és ismertette a szépkorú életútját a megjelentekkel.
Petróczi Gábor 1928. július 10-én született harmadik gyermekként Kiskunfélegyházán. Öten voltak testvérek. A család akkoriban egy kővágóéri tanyán élt.
Édesapja földműves volt és a tanya melletti 21 ha földön termeltek. Emellett volt szőlőjük, de állattenyésztéssel is foglalkoztak. Gábor bácsi édesanyja háztartásbeliként tevékenykedett és a gyerekeket nevelte, akik mihelyst olyan korba értek, már segítettek a földeken.
Gábor bácsi a Halasi úti Belső iskolában 6 elemi osztályt végzett. 1962-ben megnősült és a nagyszülőktől örökölt tanyán éltek feleségével. Itt csak a házat lakták, a tanyához tartozó földet a testvérei művelték. Ebben az időben Gábor bácsi a Petőfi TSZ-ben dolgozott. Házasságából két leány – 1964-ben Erika és 1969-ben Emőke – született, akik elmondása szerint Gábor bácsi nagyon családcentrikus apa volt mindig is.
1974-ben Gábor bácsi munkahelyet váltott és a Gyapjúforgalmi Vállalatnál kezdett el dolgozni, majd egészen 1986-ig (nyugdíjazásáig) itt tevékenykedett, mint gépkezelő.
Gábor bácsi a nyugdíjba vonulását követően sem tétlenkedett. Az általa termelt cirokból söprűt kötött. Szívesen segített másoknak is: birkát vágott, szőlőből bort, pálinkát készített, vásárokba járt, adott-vett. A munka mellett szakított időt a kikapcsolódásra is. Rengeteget kirándult. Nyugdíjas csoportokkal eljutott Rómába, Erdélybe, Lengyelországba és bejárta vonattal az országot.
1993-ban hosszú ápolás után elvesztette feleségét. Ezt követően 1994-2004-ig Erika lányánál, 2004-2015 között pedig Emőke lányánál lakott.
Gábor bácsi 2015. februárjában kórházba került, mert nagyon leromlott az egészségi állapota. Közel másfél évet töltött kórházban, ahonnan már egyenesen a Nádasdy utcai Idősek Otthonába költözött.
Gábor bácsi napjainkban sokat pihen betegsége miatt, de ha ereje engedi, akkor a intézmény különböző foglalkozásaiban és rendezvényein szívesen részt vesz. Két lánya is rendszeresen látogatja Gábor bácsit, ami nagyon sokat jelent az időskorú számára.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












