Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Február 01. 12:42, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Kell még egy szó, mielőtt mennék…

Kell még egy szó, mielőtt mennék…

A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézménye január 27-én tartotta Szalagavató Ünnepségét.

A jeles esemény színhelyéül a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnok szolgált. Az osztályok bevonulását követően az ünnepi műsor részeként a búcsúzó és búcsúztató diákok szavai mellett Rokolya Csaba, az iskola igazgatója is magvas gondolatokkal átszőtt útravalót adott a fiataloknak: A feltűzött szalag sok mindent jelképez. Emlékeztetni fog az iskolában kapott értékekre, a szellemiségre, a hagyományokra és mindarra a tudásra, mellyel az elmúlt évben gyarapodtatok. Szimbolizálja a sok közös élményt, mely örök emlékül marad meg bennetek. A feltűzött szalag megbecsülést is jelent, mert azt ki kellett érdemelni, de egyúttal bátorságot is megkövetel tőletek, mivel hamarosan számot kell adnotok tudásotokról – mondta az igazgató.

A búcsúztató diákok ekképpen szóltak az elballagó 12/A és 12/B osztály tanulóihoz: „Bárhová is sodorjon a jövőben az élet, tekintsetek a PG-re, úgy mint második otthonotokra, aminek az ajtaja mindig nyitva áll előttetek. Jegyezzétek meg minden részletét, a falfirkákat, a műhelyben töltött órákat, a nyári gyakorlatokat és zárjátok ezeket a részleteket a szívetekbe.”
Az esemény fénypontját megelőző pillanatokban Titusz atya megáldotta a szalagokat, majd ezt követően feltűzték az elballagó diákok zakójára.

Az elmaradhatatlan látványos keringőt az iskola Karinthy Színjátszó csoportjának Csehov: „Három nővér” című drámájának paródiája előzte meg. A darabot Körmendi János Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a magyar színházi élet jeles képviselője fordította magyarra. A jelenetet Eszes Gergely, Révész Tamás, Kardos Máté, Huszka Richárd, Czirkó István, Nagy Viktor adták elő, rendezője Andrásiné Czirle Katalin. A rekeszizmokat is megmozgató előadást követően látványos labda akrobatikának lehettek szemtanúi a megjelentek. Az esemény zárásaként pedig Kátai Tibor néptánctanár által koreografált és betanított tánccal kedveskedtek a diákok szüleiknek és a meghívott vendégeknek.

Címkék: PG, szalagozó

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.