Hírek
2014. Július 17. 09:55, csütörtök |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Készül a Széljáró Balladás második lemeze
Második hanglemezének felvételeit kezdte meg nemrég a Széljáró Balladás Együttes.
Második hanglemezének felvételeit kezdte meg nemrég a Széljáró Balladás Együttes. A kiskunfélegyházi zenekar az első, 2011. év elején megjelent „Duhaj gyerek vagyok” című albumán a Dél-alföldi betyárvilág emlékét idézte fel régi betyárballadákkal.
Terveik szerint a második lemezük is – hasonlóan az elsőhöz – tartalmaz majd irodalmi elemeket, a dalok közé pedig olyan, Sövény Tibor által gyűjtött rövid archív felvételeket illesztenek majd, amelyeken idős pásztoremberekkel készült interjú részletek hallhatók, akik mesélnek az egykori és mai világ pásztoréletéről az ők sajátos nyelvezetükkel, világszemléletükkel fűszerezve.
A Széljáró Balladás zenéje ezúttal is a népi hagyományokat követi, átdolgozott tradicionális dalaik most a betyárvilágot követő időszakot, a pásztorélet világát, a pusztai emberek gondolkodás módját tükrözik.
Első lemezfelvételük óta több változás állt be a zenekar életében. A zenészek létszáma négyről hat főre emelkedett, ennek köszönhető, hogy dúsabb hangzású hangszereléssel kezdhették meg a felvételeket. Hangszereik sorában új a különbféle ritmus hangszerek és a tekerőlant, amely jellegzetes népi hangszerként volt jelen elődeink közösségi életében.
A stúdiófelvétel költségét helyi támogatók és a makói rajongóik felajánlásából tudták biztosítani. Reményeik szerint október körül jelenik meg a hanglemez. Kiadásához, sokszorosításához azonban még támogatókat keresnek.
A zenekar tagjai: Pázmándi Judit – ének, hegedű. Sövény Tibor – próza, ének, akusztikus gitár. Nagyapáti Anita – akusztikus basszusgitár, ének. Molnár István – cajon, darbuka, udu, doromb. Hegyi Bence – dobok, percussions. Vas László – ének, akusztikus gitárok, hosszúfurulya, tekerőlant.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
