Hírek
2017. Október 11. 09:52, szerda |
Helyi
Forrás: Adrienn
Két új játszóteret is birtokba vehettek a gyerekek
Egy városközponti és egy Kossuthvárosi játszópark átadására került sor október 10-én (kedden), mely szintén a Félegyháza újjáépül program keretei között újulhatott meg.
A Bercsényi utcán, a víztorony mellett lévő park már régóta kínálkozott arra, hogy méltó játszóhelyet nyújtson a gyerekeknek. A kerítéssel körülvett játszóligetet modern és biztonságos játszóeszközök, ivókút és kiülő pavilon is színesíti, kellemes zöldövezeti pihenő- és játszóhelyet biztosítva gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Dr. Kiss Ákos Csaba a térség önkormányzati képviselője az átadás kapcsán elmondta, hogy a játszótér nemrégiben szinte illegális szemétlerakóként funkcionált. Az itt élők igényeit és érdekeit felmérve, arra az elhatározásra jutottak, hogy a legcélszerűbb lenne egy szép ligetes játszóteret kialakítani, amely egyúttal egy újabb kikapcsolódásra szolgáló zöldfelület lehetne városunkban.
A munkálatok mára már teljesen befejeződtek, a terület körbekerítése, a parkosítás megtörtént és a szép játszóeszközök vidám szórakozásra várják a gyerekeket. S miután Csányi József polgármester és dr. Kiss Ákos Csaba a nemzeti színű szalagot átvágta, az ünnep alkalmából műsort adó Bercsényi Utcai Óvoda gyermekei már birtokba is vehették a pihenő- és játszóhelyet.
Ugyanezen a napon a városközpontban egy másik játszótér is átadásra került. A Kazinczy utcában lévő játszóparkban már régóta sok gyermek jár kikapcsolódni, de eszközei már nagyon elavultak voltak és a környezete is az idők folyamán elévődött. A Félegyháza útjainak, középületeinek, parkjainak való megújítását, modernizálását célzó program keretében ezt a játszóteret is újjávarázsolták. A modern, szép és biztonságos játszóeszközök mellett a kerítés is megújulhatott, így nemcsak a gyerekeknek szolgál kiváló kikapcsolódási helyként, hanem a városrész színes foltját is alkotja ezentúl. Miután Csányi József polgármester és Szamosi Endre a körzet önkormányzati képviselője a nemzeti színű szalagot átvágták, a Dózsa György úti óvodások ünnepi műsorral köszönték meg játszóhelyüket. A dalos-táncos előadást követően pedig boldogan vették birtokba a játszóeszközöket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












