Hírek
2019. Március 26. 16:50, kedd |
Helyi
Forrás: OrientPress
Kétszer annyi gyerek táborozhat idén Zánkán
A zánkai táborhelyen a tavalyihoz képest kétszer annyi gyermeket fogad tavasszal az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, így több mint 20 ezer tanuló táborozhat május 1. és június 5. között a Balatonnál.
Az alapítvány hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a háromnapos tábori ottalvós osztálykirándulásokon húszféle teljesen ingyenes programon vehetnek részt a gyerekek. Ezenkívül térítésmentes a szállás és a napi ötszöri étkezés is – tették hozzá.
Részletezték: a többi között lesznek koncertek, ismeretterjesztő műsorok, mozi, kalandpark és többféle sportolási lehetőség. Továbbá néptánc és táncház, számháború, állomásos játékok és kézműves foglalkozások is biztosítják a minimum 20, maximum 150 gyermekből álló iskolai csoportok aktív kikapcsolódását.
Jelezték: a tavaszi Erzsébet-táborokba mindössze ezer forint részvételi biztosíték befizetése szükséges.
A részvételhez az erzsebettaborok.hu weboldalról elérhető E-Tábor Plusz szoftveren keresztül kell jelentkezni. Fontos, hogy a felületre szükséges regisztrálni, a korábban már jelentkező intézményeknek és szervezeteknek is – olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
