Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2015. Szeptember 05. 06:26, szombat | Helyi
Forrás: Adrienn

Kezdetét vette a libabuli

Kezdetét vette a libabuli

Csányi József polgármester nagy szeretettel köszöntötte az egybegyűlt tömeget szeptember 4-én a Polgármesteri Hivatal előtt felállított színpadon.

Külön üdvözölte a testvérvárosunkból, Bagnols-sur-Cèze-ből érkező francia vendégeket.

Kiskunfélegyháza Magyarország 33. legnagyobb városa, de tehetségben, szorgalomban, hagyomány teremtésben és hagyomány ápolásban az elsők között jeleskedünk már hosszú ideje. 17 évvel ezelőtt egy ilyen hagyomány, a Kiskunfélegyházi Libafesztivál került megrendezésre, akkor még a Kiskun Művelődési Központ szervezésében, de mára oda jutottunk, hogy városunk jeles képviselői Dr. Horváth Sándor az Integrál ÁFÉSZ Zrt. vezérigazgatója és cége segít a rendezvény megszervezésében. Nemcsak a szórakozásé, hanem a szakmáé is ezek a napok, ugyanis minden alkalommal a péntek délelőtt szakmai konferenciával kezdődik, ahol az ágazatban résztvevő dolgozók, szakemberek és az ágazatot támogató szaktárcában dolgozó miniszterek, államtitkárok a múltat, a jövőt és a jelent értékelik, valamint felmérik a lehetőségeket. Ezt követően a szórakozás veszi át a főszerepet, amikor Halász Judittal, a Magna Cum Laude-val és más híres magyar zenekarokkal van lehetőségünk közösen szórakozni. Aki nyitott a kézművesség ipara előtt, az a Kossuth utcán és a Petőfi téren lévő vásározók között bátran nézelődhet, vásárolhat – mondta beszédében városunk polgármestere.

A megnyitó ünnepségen Csányi József mellett Lezsák Sándor országgyűlési képviselő és az Integrál ÁFÉSZ Zrt. képviseletében Dobosné Németh Ottilia osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel.

Ezt követően pedig elkezdődött a fergeteges mulatság az első fellépővel, Halász Judittal, akit óriási ovációval köszöntött a népes közönség.
A gyermekek nagy kedvencét interaktív gólyalábas térjáték követte a Szárnyas Sárkányokkal, majd a kis színpadon Ferenczi György és a Rackajam a nagyszínpadon, később pedig a Magna Cum Laude előadásával szórakoztatta a nagyérdeműt.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.