Hírek
2019. Április 09. 16:43, kedd |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Kiadós mennyiségű csapadékra számíthatunk csütörtökön
Folyamatosan csökken a hőmérséklet, és pénteken már csupán 6 és 12 fok között alakulnak a csúcsértékek.
A legtöbb csapadék csütörtökön és pénteken érkezik.
Szerda éjjel erősen, illetve közepesen felhős időre számíthatunk, az Alföldön lesz kevesebb a felhő. A Nyugat-Dunántúlon több helyen esőre, záporra, az északkeleti megyékben elszórtan záporesőre lehet számítani, a zivatarok fokozatosan mindenütt megszűnnek. Borsodban és a környező megyékben megélénkül, olykor meg is erősödik északkeleti szél. A késő esti 12, 17 fokról hajnalra 6, 12 fok közé hűl a levegő.

Szerdán napközben a Dunántúlon és északon jellemzően erősen felhős lesz az ég, de az Alföldön a nap első felében még szakadozottabb lesz a felhőzet. Délutántól kezdve azonban fokozatosan mindenütt beborul az ég. Kora délutánig inkább csak a Nyugat-Dunántúlon lehet eső, illetve északkeleten záporok, majd délutántól dél felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben meg is erősödik. Átmeneti szélerősödés emellett zivatarok környezetében is lehetséges. Általában 16 és 22 fok közé melegszik a levegő, de délkeleten 23, 24 fok is lehet. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon ennél több fokkal hűvösebb lesz, a nyugati határvidéken csak 10 fok közeli csúcshőmérséklet valószínű.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, és az ország túlnyomó részén várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Többfelé kiadós mennyiségű csapadékra van kilátás. Az északi, északkeleti szél megélénkül, több helyen megerősödik. Éjszaka a hőmérsékleti minimum 3 és 10, nappal a maximum a Nyugat-Dunántúlon többnyire 6 és 10, a középső országrészben 11 és 15, keleten 16 és 19 fok között alakul.

Pénteken borult lesz az ég. Az ország túlnyomó részén eső, zápor várható. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. Éjszaka 2 és 9, nappal 4 és 14 fok között alakulnak a hőmérséklet szélsőértékei, délkelet felé haladva lesz egyre melegebb.

Szombaton erősen felhős vagy borult időre van kilátás, nyugaton elszórtan, keleten több helyen várható eső, zápor. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között várható.

A felhők és a csapadék a hétvégén is kitartanak – sőt a jövő hét elején is –, de a hőmérséklet lassan újra emelkedni kezd.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
