Hírek
2017. Április 23. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Kihajtási ünnep a Hortobágyon
A hűvös idő ellenére nagyon sokan mentek el szombaton a Hortobágyra, hogy a kilenclyukú híd lábánál szemtanúi lehessenek a puszta tavasznyitó rendezvényének, a Szent György-napi kihajtási ünnepnek.
Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója és Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője a kihajtási ünnep délutáni megnyitóján egyaránt hangsúlyozták, hogy a település önkormányzatával összefogva, hagyományőrző szándékkal először rendezik meg a Szent György-napi kihajtási ünnep és kézműves vásár – Világörökségünk, a puszta napja elnevezésű rendezvényt, amelynek központi eseménye a hagyományos tavaszi kihajtás megünneplése.
Hollókő az idei rendezvény díszvendége
Kovács Zita szerint az egész napos rendezvény ráirányítja a figyelmet a pusztára mint világörökségi helyszínre, így méltó módon kapcsolódik a műemlékvédelmi világnaphoz, s az ICOMOS (az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete) által meghirdetett kulturális örökség és fenntartható turizmus programévhez.
A tervek szerint minden évben díszvendégként meghívnak egy-egy világörökségi helyszínt a pusztai ünnepre: az idén Hollókő a rendezvény díszvendége – mondta Kovács Zita.
A tavasz kezdetét a néphagyomány Szent György napjától számította
A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától, április 24-től számította. Az állattenyésztéssel foglalkozó népek körében az időjárástól és a legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok, béresek fogadása vagy a juhbemérés is.
A gazdag állattartó tradíciókkal rendelkező Hortobágyon kiemelkedően fontos a Szent György-napi kihajtási ünnep, ahol a pásztorokkal és állatokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Szürkemarha gulya legelészett a híd lábánál
A hagyományokhoz híven szombaton a kilenclyukú hídon áthajtották a jószágokat, átvonultak a csergető csikósok, a híres pusztaötös, miközben a híd lábánál legelészett az impozáns szürkemarha gulya.
A puszta napján a híres hortobágyi csárdában hamisítatlan pusztai ételeket: szürke marhából, rackajuhból, házi bivalyból készült fogásokat kínáltak a vendégeknek. A vásártéri kézműves forgatagban pedig egyebek mellett bioételekkel, bioborokkal, különféle kézműves termékekkel és színes programokkal várták a látogatókat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
