Hírek
2018. Szeptember 30. 08:31, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
Kiütötte a Félegyháza a Kécskét a rangadón
Tiszakécskére látogatott a Kiskunfélegyházi HTK a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 8. fordulójában.
Rendre pikáns rangadókat vív egymással a Tiszakécske és a Kiskunfélegyháza, a vendégek ezúttal fölényes győzelmet arattak.
Némedi két góljával már az első félidőben kétgólos vezetésre tettek szert a vendégek, Némedi a 72. percben lőtt még egy harmadikat is, így újra mesterhármast jegyezhet. A második játékrész elején Koncz Miklós és Nagy Dániel volt még eredményes, a hazai szépítő gólt Tóth Kristóf szerezte a 69. percben, Zs. Juhász István pedig ha már beállt csereként a 65. percben, ő maga is szerzett két gólt.
Bagi Gábor: – Ezen a mérkőzésen kijött a két csapat közti különbség a rutin tekintetében. A Félegyháza taktikusan, éretten focizott, és minden adódó lehetőségét a lehető legjobban kihasználta, nekünk pedig kijött a rutintalanságunk. Könnyű gólokat ajándékoztunk a vendégeknek. Nyolc méterről messzebbről talán nem is lőttek gólt, tehát tökéletesen kijátszott ziccereket értékesítettek. Rajtunk pedig a mai találkozón látszott a leginkább a rutintalanság, és a mai meccsen jött ki a legjobban, hogy mekkora különbség van a megye kettő és a megye egye között.
Koncz Zsolt: – Örülök annak, hogy komolyan vettük a mérkőzést, és annak is, hogy mindenki próbálta a tudása legjavát nyújtani.
Duna Aszfalt TVSE–Kiskunfélegyházi HTK 1–7 (0–2)
Tiszakécske, 160 néző, vezette: Holczimmer Tamás (Berger Tibor, Bárth Zoltán)
TVSE: Antal – Domonics (Tóth K. 54.), Ország (Jelefni 36.), Dóka, Bálint, Steklács, István (Kiss V. 89.), Holecz, Tóth T. (László 79.), Hoffmann, Szabó Á. (Alberti 63.) Edző: Bagi Gábor
KHKT: Szatmári – Magony, Koncz Zs., Valkai (Bábi 70.), Sándor (Nagy V. 50.), Nagy D., Némedi, Szabó A. (Ábel 65.), Tóth I., Koncz M. (Szabó T. 73.), S. Juhász (Zs. Juhász 65.) Játékos-edző: Koncz Zsolt
Gól: Tóth Kristóf 69., illetve Némedi 13., 34., 72., Koncz M. 53., Nagy D. 64., Zs. Juhász 75., 90.
(Forrás: BAON)
(Fotó: archív)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
